Az előző szezonban még egy bajnoki osztállyal feljebb szerepelt a Baja ASE Jung asztalitenisz-csapata a Bácska CSB versenysorozatában, így a Jung László vezette gárda nem véletlenül első a harmadosztály hat csapatos csoportjában. A „vízivárosiak” ősszel és az előre hozott tavaszi összecsapásukon is hozták a papírformát, és egyértelműen győzelmet arattak a Farkas Zoltán vezette Kalocsai SE II. együttese ellen.
A még november 21-én lejátszott, előre hozott tavaszi fordulóban Bajára látogattak a fiatalokkal megspékelt mieink, ahol akárcsak Kalocsán az őszi „odavágón”, ezúttal is 15–5-re maradtak alul a négy páros, és a tizenhat „egyes” mérkőzésből álló csapatbajnoki találkozón.
Baja ASE Jung – Kalocsai SE II. 15–5
Párosban: Kovács László/Farkas Zoltán 2/0; Győri Martin/ Vida Zolta 2/0.
Egyéniben: Győri M. 4/2, Farkas Z. 4/2, Vida Z. 4/1, Kovács L. 4/0.
A hat csapatos tabellát a Baja veretlenül vezeti, míg a Kalocsai SE II. a negyedik helyen áll, de az előtte lévő Bácsalmást már nem tudja megelőzni.
Folytatás majd csak jövőre, amikor az utolsó helyezett Csengőd látogat hozzánk, amelyet kötelező lesz legyőzniük a Farkas-tanítványoknak a papírforma alapján.