A 2021/2022-es kilenccsapatos Bács megyei Bács megyei II. osztályú asztalitenisz-csapatbajnokságot a Kalocsai SE második számú gárdája nyerte hat pont előnnyel, miközben csupán egyszer érezhették a vereség keserű ízét a kalocsai fiatalok a 16 találkozójuk során.
A Bács-Kiskun megyei másodosztályú mezőnyben – Kiskőrös, Dunaegyháza II., Kiskunfélegyháza II. és III., Homokmégy, Baja, Kiskunmajsa III., Tázlár – csapatai vettek részt a mieinken kívül, ahol a Farkas Zoltán vezette KSE II. jelentős előnnyel szerezte meg a bajnoki címet. A Farkas tanítványok a 16 csapatbajnoki mérkőzésekből 15-öt megnyertek és mindössze 1 vereséget szenvedtek, amellyel hata pont előnnyel zártak a második helyezett Kiskőrös előtt.
Ami ennél is nagyobb fegyvertény, hogy mindezt hat (!) saját nevelésű utánpótlás játékossal vívták ki, no meg Farkas edző segítségével.
Csapattagok voltak: Vida Zolta, Győri Martin, Réfy Mór, Svecz Olga, Farkas Zoltán, Rideg Árpád, Wiedner Máté.
Játékos-edző: Farkas Zoltán.
Ezzel az előző szezon „megyehármas” bajnoka ellen az idényben egy osztállyal feljebb is a dobogó legfelső fokára állhatott, amellyel a megyei elitbe léphet.
Beérett tehát Farkas edző több éves munkája, hiszen tanítványai a bajnoki aranyak mellett számtalan diákolimpiai sikert értek el, no meg már többször mutogatták oroszlánkörmeiket a régió számtalan meghívásos versenyén.
A bajnokság végeredménye
1. Kalocsai SE II. 45 p.
2. Kiskőrös 39 p.
3. Dunaegyháza II. 33 p.
4. Kiskunfélegyháza III. 32 p.
5. Kiskunfélegyháza II. 26 p.
6. Homokmégy 23 p.
7. Baja (Kiss) 8 p.
8. Kiskunmajsa III. 6 p.
9. Tázlár FC 4 p.