A 2023/2024-es bajnoki évadban a Bácska Csb. kilenc csapatos II. osztályú mezőnyében szerepel a Kalocsai Asztalitenisz Club férficsapata és rögtön tegyük hozzá, hogy Pástiék három lejátszott csapatbajnoki forduló után is veretlenül, a csoport második helyén állnak.
Mivel a Soltvadkerti TE III. - Hufbau-Akker csapata visszalépett a megyei II. osztályban, ezért 9 gárdával folytatták az őszi szezont. A későbbiekben aztán a nagy hagyományokkal bíró Kerekegyházi Asztalitenisz Szakosztály utólagos nevezését a rendezők elfogadták, ezért a II. osztály 10 csapatra módosult, melyek a következők: Baja Best, Lajosmizsei AC, Kalocsai ATE, Tázlár FC I, Soltvadkerti TE IV. (Pirtó), Bácsalmás PVSC, Kiskunmajsai AC III, Baja Melósruha, Kerekegyházi Asztalitenisz Szakosztály.
Az első fordulóban a mieink megsemmisítő 18-0-s győzelmet arattak a Tázlár csapata ellen. Győzteseink: a Pásti Mihály / Rogács Attila párosunk és a Cselik Gyula / Tóth Csaba duónk. Egyéniben: Pásti 4/4; Tóth 4/4; Rogács 4/4; Cselik 4/4 győzelem.
Az ezt követő játéknapon a Kalocsa szabadnapos volt.
Majd a listavezető Baja Best otthonában játszottunk, ahol az eredmény 9-9 lett. Párosban itt vereséget szenvedett a Tóth/Cselik duónk, míg a Rogács/Pásti párunk nagy csatában, 3-2-re megnyerte mérkőzését. Egyéniben: Cselik Gyula 4/1, Rogács Attila 4/3, dr. Szabó Tibor 4/0, míg Pásti Mihály 4/4 győzelmet szerzett.
A folytatásban a Kiskunmajsai AC III. csapatával mérkőztünk Kalocsán, ahol ismét nagyarányú győzelmet ért el a csapat, hiszen 16-2-re vertük őket. Párosban: a Pásti/Rogács párunk hozta a meccsét, akárcsak a Cselik/dr. Szabó duónk.
Egyéniben: Cselik Gyula 4/3, Rogács Attila 4/4, dr. Szabó Tibor 4/3, Pásti Mihály 4/4 győzelmet szerzett.
A következő játéknapon a vadkertiek helyett érkező Kerekegyházi Asztalitenisz Szakosztály együttesét fogadja csapatunk, akik ellen győzelmi eséllyel állunk majd asztalhoz.
A bajnokság élcsoportjának állása
1. Baja Best 11 p.
2. Kalocsai ATE 8 p.
3. Tázlás FC I. 8 p.
4. Baja Melóruha 7 p.