Enyhén árad a folyam, erre bőven van tere, hiszen a mederteltség mindössze 3 százalékos, a 30 éves januári közepes kisvíz értéktől (198 cm) pedig egy méterre van a vízszint – írja a Baon.hu.
Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság csütörtökön közzétett tájékoztatójából tudható, hogy a Duna vízszintje Dunaújvárosnál és Paksnál január 3-án elérte a legkisebb vízállás értékét, Dunaföldváron pedig 1 cm-re megközelítette azt. A Duna felső vízgyűjtőjén idén lehullott 4-18 mm csapadék csupán a jelenlegi vízhozam utánpótlásához volt elegendő.
Az utóbbi napok esőzése, valamint az európai meteorológiai előrejelzés szerint várható csapadék az enyhe áradás intenzitását jelentősen megnöveli, a szakemberek számításai szerint szerdán 180 centiméteres bajai vízállás várható. A hójelentés szerint a Duna Nagymaros feletti vízgyűjtőjén hóban tárolt vízkészlet alig haladja meg az ilyenkor számított legalacsonyabb értéket, pedig egy hét alatt a kétszeresére nőtt.
Az Aduvizig adatai és elemzése szerint a rendkívül alacsony vízszint oka a decemberi rendkívüli szárazság, az igazgatóság területén átlagban 2 mm eső esett. Egyébként a múlt év összességében átlagos, de ingadozó csapadékviszonyokat produkált, az 551 mm 30-cal marad el a sokévi átlagtól. A júliusi, augusztusi hőhullámokat intenzív csapadékos időszakok szakították meg, az augusztusi csapadék java négy nap alatt hullott le. A 2015-ös adatok alapján a múlt év 12,4 Celsius-fokos középhőmérsékletet produkált, miközben az átlagos érték 10,7 fok. Október kivételével minden hónapban a sokévi átlagnál magasabb középhőmérsékleteket regisztráltak. Az esztendő krónikájához tartozik, hogy – példátlan módon – négy hőhullám volt, ezek során a napi középhőmérséklet többször a 30, míg a csúcsok a 40 °C-t közelítették meg. Az augusztusi hőhullám volt a leghosszabb, a 25 fokos napi középhőmérsékletet tizenhárom napon kellett túlélni.
Forrás: Baon.hu