2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe

2016. 03. 01., 13:43

Megérkezett az első fekete gólya Afrikából a Gemenci erdőbe. A Gemenc Zrt. szakemberei az észlelés után elindították a folyamatosan üzemelő webkamerákat, így bárki nyomon követheti interneten ezeknek a fokozottan védett madaraknak az életét – írja a baon.hu.

Idén – ahogy az elmúlt két évben is – hamarabb jelentek meg az általában március közepén érkező fekete gólyák. Hazánkban a legtöbb fekete gólyapár a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna-menti védett erdőterületen fészkelnek kora tavasztól késő őszig. A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

A most megérkezett fekete gólyát 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a mostani fészektől nem messze. 2000 januárjában Izraelben azonosították a gyűrűje alapján a madarat, majd kilenc évvel később szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. Ez a madár 2013-óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg, ami azt jelenti, hogy a születési helyétől, tehát attól a fészektől, ahol kikelt a tojásból, körülbelül 5 km távolságra fészkel – olvasható a portálon.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban, Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya. A Gemenc Zrt. fontosnak tartja, hogy korszerű technológiát vegyen igénybe mindennapi munkája során, illetve kötelességének érzi a természetvédelmen alapuló szemléletformálást is. Az Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi munkájában jelentős gyakorlati segítséget nyújt a webkamerával dokumentált fekete gólyapár megfigyelése.

Webkamera >>>

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK