2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

X. Bátyai Fokhagymafesztivál és Falunap – Végleg Benke Csabáé a harmadszor elnyert vándorserleg

Zsiga Ferenc  |  2018. 08. 06., 08:22

Az idei nyár szombaton mért legmagasabb hőmérséklete kicsit rányomta a bélyegét a tízedik alkalommal megrendezett Bátyai Fokhagymafesztivál és Falunap szinte összes programjára. Egyedül az esti koncertek közönsége élvezhette együtt a zenét és azt a kis légfuvallatot, amely még mindig kevés volt ahhoz, hogy a szép számmal összegyűlt, jól szórakozó közönség a nagy melegben táncra perdüljön a Stabil Frazír és a Ladánybene 27 zenekarok élő koncertjén. A főzőcsapatok dicséretére legyen mondva, a sivatagi eredetű hőséget kitartással állták a bográcsok alá gyújtott tűz mellett, és Németh József, a neves szakácsokat tömörítő zsűri elnöke szerint összességében kitűnő, figyelemreméltó ételek készültek. A szervezők tíz év után új vándorserleg után nézhetnek, mert miután azt Benke Csaba, ezúttal kitűnő pacalpörköltjével harmadszor is elnyerte, az végleg a Szabadtűzi Lovagrend frissen avatott tagja házának dísze lehet.

A jubileumi rendezvényre ezúttal inkább a családias falunap, mint a fesztiváli hangulat volt a jellemző. A tavalyihoz hasonló meleg több távolabbról érkező csapatot eltántorított attól, hogy benevezzen a versenybe. Ám még így is szép számmal a bográcsok alá gyújtottak, hogy a bográcsos ételek főzőversenyén, illetve az egyéb kategóriáéban meghirdetett ételek versenyén a rokonság, baráti társaság vendéglátása mellett a zsűrinek is jusson egy-két tányér fokhagymára hangolt étel.

A nosztalgiafoci ezúttal is megérintette a közönség szívét.
bővebben ...

Amíg a zsűri értékelt, a nagyközönség az ebédet fogyasztotta, a színpadon a Bátyai Fúvószenekar adott műsort. A zenészek derekasan helyt álltak, bár őszintén szólva ember nem volt, aki irigyelte volna a legnagyobb melegben koncertező fiatal zenészeket.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Talán Zsebics Ilona polgármester nyitó beszédét is ilyen okból halasztották későbbre, akinek a feladatai közé tartozott az is, hogy a szomszédos községekből érkező településvezetőket fogadja és önzetlen, fáradhatatlanul dolgozó munkatársaival együtt lássa vendégül az önkormányzat nevében. A fesztivál két fő szervezője idén is, ahogy immár tízedik éve, a Bátyát más települések rendezvényin is népszerűsítő Varajti Gábor és Maros Attila volt.

A Bátyai Fokhagymások Hagyományőrző, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület és a helyi önkormányzat közös szervezésében megtartott eseményre legjobban a jól szervezett, minden részletében kidolgozott jelzők illenek, és persze az, hogy a bátyaiak arról ezúttal is tanúbizonyságot tettek: hagyományőrzésük, vendégszeretetük, a község iránti elkötelezettségük töretlen. Mások mellett jó példa erre a helyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, melynek tagjai és vendégei egészen a hajnali órákig kitartottak.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az egész napos ingyenes gyermek programoknak külön helyszínt biztosítottak, a kisebb gyermekek a légvár bevétele után a kifestőknél tölthették kellemesen az időt. Délután Bede Róbert, a TV Paprika séfje kóstolóval egybekötött főzőshowja, majd a kiskőrösi Kothencz Lali egy órás könnyűzenei műsora vonzotta, szórakoztatta a közönséget. A tombolasorsolást követően, este nyolc órától a Stabil Frazír, majd a Ladánybene 27 zenekarok élő koncertje következett. A fesztivál és falunap főprogramján akkor már mintegy 600 ember szórakozott. A kitartóbbakat DJ Anti retrótól a napjainkig című válogatása marasztalta hajnalig, ami azért volt sikerre ítélve, mert valamennyi korosztály úgy érezhette, róla sem feledkeztek meg.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A X. Fokhagymafesztivál főzőversenyének I. helyezettje idén is Benke Csaba lett, aki miután egymást követően harmadik alkalommal tört sikeresen erre a címre, a vándorkupát végleg elnyerte. Benke Csaba e mellett, a bográcsos ételek első helyezettként az aranybogrács díjat is átvehette.

A II. helyezett a Kóborlók csapat lett, míg a harmadik díjat Rogács Attila nyerte el.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Egyéb kategóriában a Fakanál Bt. az első, a Józsa lányok a második, a Betti Team a harmadik helyezést és a vele járó díjat nyerte el. A Szabadtűzi Lovagrend különdíját az Old Motorosok és a Foktői Tarhonyások vehették át Német Józseftől úgyis, mint a zsűri elnöktől és a lovagrend tisztségviselőjétől.

Különdíjban a Ludasi Betyárok, a Magányos Bikás, Későke és a Pokol Konyhája csapat részesült.

A sütemények versenyét Hamai Józsefné fokhagyma ízesítésű keltfonata nyerte, a külön díjat a hartai Hinkel Boldizsárné vette át.

Németh József
, a zsűri elnöke az ételek értékelésénél azt hangsúlyozta portálunknak: a Bátyai Fokhagymafesztivál hagyományos időpontjában már van friss fokhagyma, így valamennyi csapat ezt az értékes, ugyanakkor csak nagy elővigyázatossággal használható fűszernövényt frissen szedett állapotában használja. Mindeközben ott a másik igen fontos fűszer, a paprika, amiből viszont még csak tavalyi van. Aki nem vigyázott eléggé, az bizony azzal találkozhatott, hogy a rosszul tárolt, vagy öreg paprika akár jelentősen is rontott az elkészített étel ízvilágán, minőségén.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK