Itt találod az összes cikket a „Kyokushin Karate Szakosztály” témában!
1. Dan, azaz fekete öv vizsgát tettek a KSE Ciglédi úti karatékái december 2-án Szolnokon a Magyar Kyokushin Karate Szervezet megalapítója, a 8. Danos Furkó Kálmán és a Furkó-Branch mesterei előtt.
A KSE karatékáinak vezetője a Sportbálon történtek után döntött így.
Városunk sportpalettáján köztudottan igen előkelő helyet foglal el a Szűcs Zsolt shihan vezette Kalocsai SE Kyokushin Karate Szakosztálya, amely megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelhette a 2017-es esztendőben. Versenyzőik páratlan sikereinek köszönhetően már többször is elhódították a Kalocsa Város Legjobb Csapata kitüntető címet, de az a környezet is példaértékű, amelyet kialakítottak a Ciglédi kertekben, ahol felépítették minden igényt kielégítő dozsójukat tagságuk közös összefogásával.
A művelődési központban múlt kedden bemutatkozó Szűcs Zsolt őszintén beszélt arról is, hogy annak idején a karate terelte a helyes útra.
Ahogy az helyi sportberkekben lassan már megszokott, a Kalocsai SE Kyokushin Karate Szakosztálya versenyzői évről évre olyan sikereket tudhatnak magukénak, amelyekkel a Szűcs Zsolt 5. danos mester vezette közösség rendre az élen végez városunk sportpalettájának eredményességi rangsorában.
Felülmúlták 2014-es remek eredménysorukat is.