2025. 02. 13. csütörtök
Ella, Linda
: 402 Ft   : 388 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Szombaton jubileumi tamburafesztivált rendeznek Dusnokon

Zsiga Ferenc  |  2024. 11. 28., 09:56

November 30-án, szombaton immár tizedik alkalommal rendezik meg a Dusnoki Tamburafesztivált, amelyre ezúttal is kiváló zenekarok érkeznek az ország számos, délszlávok lakta településéről.

Pozsonyi Dávid főszervező, a dusnoki Zabavna Industrija zenekar alapító vezetője az előzményekről szólva elmondta:

A dusnoki tamburafesztivál szervezésének ötlete onnan származik, hogy zenekarunkkal több alkalommal részt vettünk hasonló fesztiválokon. 2014-ben határoztuk el, hogy a dusnokiaknak és a környező települések rác hagyományait őrzőknek mi is szervezünk egy fesztivált. Már az első ilyen alkalom százakat vonzott, így aztán egyik követte a másikat. A korábbi években Szerbiából és Horvátországból is érkeztek zenekarok, de idén kizárólag hazai, különböző zenei stílust képviselő együttesek lépnek majd fel a dusnoki színpadon. Elsőként a helybéliek körében jól ismert korábbi budapesti zenekarom, a Babra mutatkozik be, majd az a horvátzsidányi Židanske Zvijezdice lép színpadra, amelynek vezetője, Steiner Márkó több éven keresztül a Zabavna Industrija tagja volt.  A következő fellépő, a pécsi Mišina, mondhatni rendhagyó zenekar lesz a tamburások sorában. Ők amellett, hogy kicsit az idősebb generációt és az archaikusabb műfajt képviselik, a dudára épülő zenei műfajt művelik, duda, tambura és harmonika formációban állnak majd a közönség elé. A folytatásban a Nagykanizsáról érkező Stoboš - MuziKaj fiatal zenészei szórakoztatják a közönséget. Zala vármegyei horvát hagyományokat őrző muzsikájuk minden bizonnyal egy kicsit újdonságként hat majd a publikumra. A sort a mohácsi Planina Orkestar zárja. A profizmus jegyeit felmutató együttes ezúttal kiegészül egy nagyon jó harmonikással, Barity Zoránnal. A fináléban az öt zenekar együtt, egy közös számot ad elő”- mondta Pozsonyi Dávid főszervező, a Zabavna Industrija kitűnő énekese, prím - és basszprímtamburása hozzátéve: 

A koncert után a táncház és a bál következik, az esten a Zabavna Industrija és a mohácsi Planina felváltva játszik. A belépés ingyenes, az ülőhelyeket az érkezés sorrendjében lehet elfoglalni”

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>
2025. 02. 12., 10:30
Négy vármegyére - köztük Bács-Kiskunra is - adtak ki figyelmeztetést, de sokfelé havazhat Még >>>
2025. 02. 12., 09:16
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Katona József Könyvtár és az Europe Direct Bács-Kiskun együttműködési megállapodást írt alá 2025. február 11-én, melynek célja a lakosság edukációja és a közösségi biztonság növelése közös programokon keresztül. Még >>>
2025. 02. 12., 09:10
Egy idős asszonyra támadt egy 26 éves férfi Kecskeméten Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK