2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Tánccal, hangszersimogatóval és népi kézműveskedéssel indult a Rác Fonó Dusnokon

Kiss Dániel  |  2025. 02. 13., 12:19

Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

Február 13-án, csütörtökön ismét megtelt élettel a helyi József Attila Művelődési Ház, ugyanis ezen a napon indult a Rác Fonó, melynek első napján a gyermekprogramok kerülnek középpontba. 

10 órától állomásos foglalkozásokon ismerkedhettek meg hagyományainkkal a résztvevő óvodások és iskolások: népi kézműveskedés, tánc, hangszersimogató és fánksütés is várta őket, melyekhez nagy örömmel és érdeklődéssel csatlakoztak.

Az örökségünkhöz való kötődés az, ami ezt a rendezvényt életben tartja.

– mutatott rá Kiss-Bényi Emese. A művelődésszervező továbbá elmondta, minden napot egy-egy tematika köré építenek fel, melyek során a magyar és a nemzetiségi hagyományok is előtérbe kerülnek.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

Forrás: Tamaskó-Juhász Gabriella/KALOhírek

A szervező kiemelte: a programok ingyenesek, illetve finomságokkal is várják a vendégeket a Rác Fonón, melyhez egy jótékonysági gyűjtés is kapcsolódik, az „Együtt Kornélért és Zsomborért” Alapítvány javára.



A részletes program az alábbiakban megtekinthető, a szervezők mindenkit szeretettel várnak a háromnapos Rác Fonón!

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

Forrás: Tamaskó-Juhász Gabriella/KALOhírek
 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK