2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Sportbál helyett érsekkerti díjátadó – Sportolói nagycsaládját köszöntötte a város

Sportbál helyett érsekkerti díjátadó – Sportolói nagycsaládját köszöntötte a város
Tamás Ferenc  |  2021. 09. 09., 12:55

Szeptember 3-án, az Érsekkert szabadtéri színpadának nézőterén foglalt helyet az a mintegy másfélszáz sportoló, szakvezető és edző, valamint gyerekeiket elkísérő szülő és hozzátartozó, akik részt vettek Kalocsa város sportolóinak díjátadásán.

A járványhelyzet miatt a hagyományos Sportbált el kellett halasztani a tél végéről, így az új időpontot szeptember harmadikára tűzte ki a városvezetés és önkormányzatának sportbizottsága. Itt adták át azokat az okleveleket, kupákat és serlegeket, amellyel megköszönték Kalocsa sportolóinak 2020-as gazdag eredménysorát, hiszen versenyzőink ismételten elvitték városunk jó hírét szerte az országba, de olykor a határainkon túlra is.

A rendezvényt a díjátadó háziasszonya, Mike Szilvia a kalocsai Korona Rádió sportriportere vezette fel, aki méltatta városunk sportolóinak 2020-ban elért eredményeit, a sport semmihez nem fogható varázsát, amellyel mintegy megteremtette az esemény ünnepi hangulatát.


Forrás: Filvig Géza / Facebook


A köszönet hangján szólt az egybegyűltekhez dr. Filvig Gáza, városunk polgármestere is, aki megnyitójában megidézte az előző év ismételten gazdag kalocsai sportsikereit, egyben köszönetet mondott sportolóinknak, edzőiknek és mindazoknak – külön kiemelve a szülői hátteret –, akik közös összefogással támogatták Kalocsa város egyesületeit, segítve sportolóinkat a szép eredmények elérésében. „Legyetek büszkék az elért sikereitekre, hajrá Kalocsa” – fejezte be méltató köszöntőjét a polgármester.

Őt Schmidt Rajmund, a sportbizottság elnöke követte, aki köszöntőjében felidézte a pandémia okozta nehézségeket is, mintegy szembe állítva sportolóink ennek ellenére igen gazdag eseménysorával, egyben azt is megköszönve, hogy elfogadták a meghívásukat.

Ezt követően – szintén a hagyományok jegyében –, közel százötven díjazottnak dr. Filvig Géza polgármester és Schmidt Rajmund sportbizottsági elnök adta át az elismeréseket.


Forrás: Filvig Géza / Facebook


AZ ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT SPORTOLÓKAT ÉS MÉLTATÁSUKAT ÖNÁLLÓ CIKKBEN KÖZÖLJÜK!

Díjazottak és méltatások a 2020. évi sportteljesítmények elismerésére rendezett ünnepélyen.
bővebben ...

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 04. 20., 19:40
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK