2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Teniszezőink emlékversennyel nyitották a szezont

Teniszezőink emlékversennyel nyitották a szezont
Tamás Ferenc  |  2020. 06. 29., 08:48

A Kalocsai Tenisz Egyesület ezúttal június 27–28-án rendezte meg hagyományos emléktornáját, ahol a klub korábban elhunyt három játékosa – Molnár „Csika” János, Rátkai László „Papi” és Karkus Zoltán emlékének adóztak.

A szombati nyitónapon a nevezések regisztrálása után Pásti Mihály, a klub elnöke köszöntötte az indulókat, egyben arra kérve őket, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek a korábban elhunyt játékostársakról.

A június 27-i, szombati játéknapon a női egyes és a férfi párosok versenyszámait rendezték, míg a másnapi folytatásban a férfiak egyéni küzdelmeire került sor.
A mérkőzéseket a teniszcentrum minden igényt kielégítő négy remek pályáján tartották, ahol az alábbi eredmények születtek.

A hölgyeknél heten neveztek, ők négy gémig játszva körmérkőztek egymással. A résztvevők: Bolvári Ágnes, Jakab Katalin, Mezei Adél, Barth Andrea, Lakatosné Nyíri Anett, Karkusné Gyöngyi, Szabóné Sándor Henriette.
A nap folyamán aztán kiderült, hogy Lakatosné Anett valamennyi vetélytársát legyőzve hódította el az első helyet, de remekelt az öt győzelemig jutó fiatal Bolvári Ágnes is.

A találkozók eredményei:

Bolvári – Jakab 4:0
Mezei – Barth 4:2
Lakatosné – Karkusné 4:3
Sándor H. – Bolvári 3:4
Jakab – Mezei 3:4
Barth – Karkusné 4:1
Lakatosné – Sándor H. 4:3
Bolvári – Mezei 4:2
Jakab – Barth 0:4
Lakatosné – Bolvári 4:0
Jakab – Karkusné 1:4
Mezei – Sándor H. 2:4
Barth – Bolvári 2:4
Jakab – Lakatosné 0:4
Karkusné – Sándor H. 4:2
Mezei – Lakatosné 1:4
Barth – Sándor H. 1:4
Bolvári – Karkusné 4:2
Jakab – Sándor H. 2:4
Karkusné – Mezei 4:2
Lakatosné – Barth 4:2

A VÉGEREDMÉNY:


1. Lakatosné Nyíri Anett 6 győzelem
2. Bolvári Ágnes 5 gy.
3. Karkus Zoltánné Gyöngyi 3 gy.
4. Szabóné Sándor Henriette 3 gy.
5. Mezei Adél 2 gy.
6. Barth Andrea 2 gy.
7. Jakab Katalin 0 gy.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)
A női verseny győztese: Lakatosné Nyíri Anett – Kattints a galéria megnyitásához!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Férfi párosban 11 duó hadakozott egymással, akiket egy ötös és egy hatos csoportba soroltak, majd a legjobb négy-négy egység már egyenes kieséses rendszerben folytathatta tovább.

A csoportokból az alábbi nyolc páros jutott tovább: Skultéti Csaba/Kálóczi Tibor; Barth Péter/Tóth Bence; Bedics Tamás/Lakatos István; Szalai József/Domokos Dávid; dr. Katona János/Csécsei Tibor; Pécsi István/Peák Csaba; Czár Attila/Hársfői Péter; Vargacz Endre/Pásti Mihály.

A legjobb négy közé jutásért:

Skultéti/Kálóczi – Barth/Tóth 6:1
Szalai/Domokos – Bedics/Lakatos 6:1
Pécsi/Peák – dr. Katona/Csécsei 6:1
Vargacz/Pásti – Czár/Hársfői 6:1

Az elődöntőben:

Skultéti/Kálóczi – Szalai/Domonkos 6:4
Vargacz/Pásti – Pécsi/Peák 6:4

Képgaléria megtekintése (20 db kép)
A férfi párosok finalistái – Kattints a galéria megnyitásához!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A fináléba a Skultéti/Kálóczi páros és a korábbi többszörös városi bajnok Vargacz/Pásti duó jutott.


A döntőben Pástiék már 3:0-ra is elléptek, amikor felébredt Csipkerózsika álmából az ellenfél, ám Vargaczék végig vezetve – 4–3, 5–3, 6–4-re nyerték a finálét.
A döntő a nap legszínvonalasabb összecsapását hozta, ahol látványos labdamenetek, remek közbeütések, ravasz rövidítések váltogatták egymást, miközben Pásti pazar röptejátéka koronázta meg mindezt. Így, párjával, Vargacz Endrével megérdemelten szerezték meg már ki tudja hányadik bajnoki elsőségüket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK