A főünnep előestéjén tartják a templom búcsúját, praktikus okokból, mert Szent István király a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye védőszentje is, akit a Főegyházmegyében több helyütt is ünnepelnek.
2013-ban Székesfehérvárról, az ottani Szent István hermában őrzött koponyatetőből kapott a kalocsai Szent István király (jezsuita) templom ereklyét, amit azóta a templom oltár mellett őriznek. A Lelkészség honlapján számos fotó van az ereklye fogadásáról, ami itt tekinthető meg.
A Kalocsai Szent István király templomban augusztus 19-én, a főünnep előestéjén tartják a templom búcsúját, praktikus okokból, mert Szent István király a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye védőszentje is, akit a Főegyházmegyében több helyütt is ünnepelnek.
Dr. Mészáros István c. prépost, templomigazgató portálunknak elmondta:
Augusztus 19-én, 17.00 órára várom a kedves híveket érseki szentmisére, kérem, hogy aki teheti, öltözködjék viseletbe és az oltár mellett, a szokott módon álljon fel. 16.30-tól gyónási lehetőséget is biztosítunk. A szentmise végén - ahogy mindig - kis kínálással kedveskedünk a híveknek, és az Államalapító szentképével is megajándékozzuk őket. Augusztus 20-án sokan lesznek - nagyon helyesen -, akik messzi vidékről indulnak Budapestre, hogy a Szent Jobb előtt tisztelegjenek. Nekünk itt Kalocsán és környékén nem kell sokat utazni, elég ha a Szent István király templomba betérünk és az oltár mellett megtaláljuk Szent István király díszes tartóba foglalt ereklyéjét. Van miért imádkozni! Szent István király Magyarország fővédőszentje is. Ezekben a nehéz időkben különösen rászorulunk az ő mennyei pártfogására."– mondta Dr. Mészáros István atya.