Április 29-én, pénteken tartották meg az új, Petőfi Utcai Tagóvodában, azaz a Lurkópalotában az óvodások számára meghirdetett gyermekdalversenyt, amelynek hagyományát az óvodát birtokba vevő gyereksereg és a nevelői kollektíva még korábbi helyükről, a műszaki okok miatt kiürített Újvárosi Tagóvodából hozta magával.
Mi Újvárosi Tagóvodaként működtünk korábban, és most megkaptuk ezt a lehetőséget, hogy átköltözhettünk ebbe a gyönyörű, új óvodába, de sem az új helyszín, sem a névváltozás nem tántorított el bennünket attól, hogy a hagyományainkat ápoljuk, tovább vigyük”– nyilatkozta munkatársunknak Deák Tamás Jánosné, az óvoda vezetője, akitől megtudtuk, hogy az Újvárosi Óvodában több mint tíz éves hagyománya volt a gyermekdal napjának. Az óvoda fő profilja a népi hagyományok őrzése, ápolása, amihez szorosan hozzátartozik ennek a rendezvénynek a megtartása is.
A versenyre minden kalocsai óvodából meghívták a nagycsoportosok közül a bátor jelentkezőket, illetve a vidéki óvodákba is küldtek ki meghívót, és a környező falvakból is várták a versenyzőket.
A produkciók rangsorolásának hálátlan feladatában a Liszt Ferenc AMI két meghívott énektanára is segítette a Cseke Istvánné, az Újvárosi tagóvoda nyugdíjba vonult tagóvoda-vezetője és Katus Györgyné intézményvezető alkotta zsűri munkáját.
A versenyzőket, a zsűrit, illetve a szülőket Deák Tamás Jánosné köszöntötte, majd a zsűrit is erősítő Kerekesné Geri Zsuzsanna, a Kalocsai Liszt Ferenc AMI magánének tanára vezetett beéneklést, a gyermekek számára jól ismert dalokkal.
A versenyzőknek egy kötelező dallal is készülniük kellett: a „Bújj-bújj, zöld ág” kezdetű éneket minden versenyzőnek elő kellett adnia. Emellett egy szabadon választott dalt is énekeltek a versenyzők, akiknek a legjobbjai könyvjutalomban részesültek – ám a vállalkozó szellemet, bátorságot is díjazták, így üres kézzel senki sem tért haza:
Itt mindenki ajándékban részesül, könyv és oklevél, illetve emléklap nélkül senki nem fog távozni”– nyilatkozta a tagóvoda-vezető.
Amint megtudtuk, a város összes óvodájából – az önkormányzati fenntartásúak mellett a katolikus óvodából is – érkeztek is énekespalánták a versenyre, amelyre 15 gyermek jelezte előre részvételét, azonban sajnos néhányan betegség miatt visszamondták.
Azok a gyerekek, akik részt vettek a versenyen, már azzal is nyertek, hogy a szervezők zenés meglepetéssel készültek nekik – ugyanis
A VERSENY UTÁN A CSURGÓ ZENEKAR KÉT TAGJA ADOTT EGY ÉLŐ KONCERTET A VERSENYZŐK ÉS AZ ÓVODA TÖBBI GYERMEKEI SZÁMÁRA.
Az eredménytabellára pillantva először dezsavűnk támad, aztán rájövünk, hogy azért, mert rögtön az első helyen átfedés mutatkozik az április 12-én a Csokonai Utcai Tagóvodában megtartott területi mesemondó verseny eredményével:
A KUNSZT UTCAI TAGÓVODÁBÓL ÉRKEZET HERCZEG HANNA MINDKÉT MEGMÉRETTETÉSEN A DOBOGÓ LEGFELSŐ FOKÁN VÉGZETT.
Neki, valamint minden résztvevőnek és felkészítőiknek szerkesztőségünk ezúton gratulál!
Eredmények
1.helyezettek:
2. helyezettek:
3. helyezettek:
Különdíjban részesültek: