2025. 02. 11. kedd
Bertold, Marietta
: 404 Ft   : 391 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Könnyűzene és „súlyos” irodalom – A KFT erősítette a Kék Madár Fesztivál összművészeti jellegét

Illés György Cinó  |  2023. 06. 07., 13:13

A KFT vasárnap délután négy órától megtartott, MVM-színpadi fellépésén a sétálóutcát megtöltő közönség együtt énekelte a jól ismert slágereket a zenekarral, amelynek tagjai – noha már a nyolcvanas évektől az élvonalhoz tartoznak – energikusan, fáradhatatlanul, tűzzel és szívvel nyomták végig a közel kétórás, monstre koncertjüket, amelyen az újabb szerzemények mellett a legnagyobb klasszikusok, köztük a Balatoni nyár és az Afrika is fölcsendült. Pihenésképpen – vagy fárasztásképp? – az egybegyűltek ízelítőt kaptak Laár András és Bornai Tibor költészetéből is.

Az 1981 óta aktív, népszerű együttes slágerein generációk nőttek föl, így kitűnő választásnak bizonyult a XXXI. Kék Madár Fesztivál vasárnap délutáni sztárvendégének épp ezt a zenekart hívni, hiszen így a közönség soraiban számos korosztály együtt szórakozhatott, közösen énekelve a jól ismert dalokat.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek

A koncertet színesítette, egyben a Kék Madár Fesztivál összművészeti jellegét irodalmi vonulattal erősítette Bornai Tibor és Lahr András számos szavalata, akik saját költeményeiket adták elő.

Elhangzott többek közt Bornai Tibor Sorsvers című alkotása is, amely lakonikus végkicsengésében az élet sokak által megtapasztalt, nagy igazságára mutat rá:

Sorsvers

Az élet lottószelvénye a szív.
Ha kitöltjük – szeretettel – nyerni hív.
S míg a sors a szerencsével vív,
aki szívből él,
az élből szív.


[Forrás: Bornai Tibor / Facebook]

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Laár András is hozta a tőle megszokottat. A magyar abszurd költészet emblematikus alakja irodalmi munkássága legszebb gyöngyszemei közül adott elő néhányat.
Egyiket, a Nyúlnyálvers című költeményt videóra is vettük:

A koncert ráadásszáma előtt Lakatos György fesztiváligazgató örömmel köszöntötte az ekkor már négymilliót meghaladó bevétel hírét, ami a színpadra felszólított kitűzőárusok mellett, nem utolsó sorban az Anda Present támogatásának köszönhető, hiszen a cég ingyen készíti el a fesztivál fő bevételi forrását jelentő kitűzőket.

Amint az előző napi Sugarloaf koncerten, úgy a Kft. koncerten is forgalomba került egy egyedi kitűző, Bornai Tibor tervei alapján.

A KFT koncertje idején állt be az idei nézőcsúcs: a sétálóutca megtelt, nemcsak emberekkel, hanem jókedvvel is.
Ebben a csapatban azt szeretjük leginkább, hogy a könnyed szórakozás mellé tartalmas mondanivalót is közvetít. Az elmés dalszövegekből számos filozófiai mélységű bölcsesség sejlik elő az értő fülek tulajdonosai számára.
Az egyik dalból megtudhatjuk például:

Amit megeszel, az te leszel”Kukkantsanak bele videónkkal egy dalrészlet erejéig!


A rendezvény kiemelt támogatója az MVM Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 11., 14:25
A Biztonságosabb Internet Napja alkalmával szerveztek kitelepülést a prevenciós szakemberek. Még >>>
2025. 02. 11., 08:17
Teret hódít a fagyos levegő Európában a hét második felében, hétvégén idehaza többfelé napközben is fagyhat. Még >>>
2025. 02. 10., 08:12
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a bűnelkövető bíróság elé állítását javasolják. Az iratok már az ügyészségen vannak. Még >>>
2025. 02. 09., 13:15
Véradási helyszínek február 10. és 17. között Még >>>
2025. 02. 09., 08:06
Soltvadkerti és kiskőrösi tűzoltók oltották a lángokat. Még >>>
2025. 02. 08., 12:07
Egy kerékpárost gázolt halálra egy személyautó Kiskunhalastól 2 kilométerre Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK