Mindössze 10 hét alatt, a nagy üzletláncok áruházai mintájára korszerűsítették.
Mint felidézte, az épületet több mint 150 éve Weisz Jakab zsidó kereskedő építtette, benne italkimérés, vegyeskereskedés, magtár és borbélyüzlet működött. Miután a magtár kiürült, azt a falu táncháznak is használta, mely igen közkedvelt volt a helybéliek körében - olvasható a Kalocsai Néplap Online megjelent hírében.
A foktői ABC az 1950-es évek végétől működik élelmiszerboltként. Az elmúlt évtizedekben két alkalommal, 1971-ben és 2006-ban került felújításra, de ezek inkább a terület bővítését célozták meg. Először az üzlet melletti italbolt egy része, majd másodszorra a megmaradt rész került az üzlethez – mondta Mészáros Zoltán, majd áttért az üzlet újkori történetére.
A részleges rekonstrukciók után a bolt megérett a teljes felújításra. Az áruház teljes hőszigetelést kapott. A kivitelezésnél - mint a többi felújított boltunk esetében is - az energiatakarékosság volt a meghatározó. Kicserélték az eladótér teljes bútorzatát, valamint a teljes hűtőfelület is. A teljes berendezés igazodik a 21. század vásárlási szokásaihoz, követelményeihez.”
Font Sándor országgyűlési képviselő, Bakai Károly foktői polrágmester beszédét is tartalmazó cikk eléréséhez kattints a kalocsaineplap.hu oldalán található tudósításra, a helyszínen készült galériánk megtekintéséhez pedig az alábbi képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!