Foktő életében az egyik legfontosabb közösségi esemény a nyári szezonra időzített Falunap, amely idén július 5-én, pénteken kezdődik és várhatóan a szombati főzőversennyel, koncertekkel vonzza majd a legtöbb látogatót.
Pénteken 20 órától a Falunap összes eseményének helyet adó sportpályán kezdődik a Dr. BRS koncertje, majd 21 órától DJ von Krausz lemezválogatására táncolhat a közönség apraja-nagyja.
Szombaton reggel 9 órakor gyújtanak a bográcsok alá a főzőverseny résztvevői, az alkalmi szakácsok a hagyományokhoz híven a tarhonyás ételek retró és újragondolt elkészítésében mérik össze tudásukat.
A Falunapot Bakai Károly polgármester nyitja meg délelőtt 10 órakor, majd az óvodások műsora után a kicsik az egész nap ingyenesen használható óriás buborékot veszik birtokba. A habparty idén sem marad el, sőt, a várakozások szerint erre a programra még távolabbi településekről is érkeznek gyerekek.
A 12 órakor kezdődő ebédkor már a tarhonyás ételek főzőversenye zsűrije is kihirdeti, hogy a tarhonyás étel és a tarhonyás desszert kategóriában melyik csapatok teljesítettek a legjobban.
14 órakor a Foktői Hagyományőrző Néptáncegyüttes és a Foktői Vegyeskórus ad műsort, majd 16:30-tól egymást váltva a színpadon öt, a könnyűzenei műfajt képviselő együttes ad műsort.
A Falunapot a várhatóan legnagyobb érdeklődést kiváltó Veracruz Együttes 23 órakor kezdődő koncertje zárja.
A Foktői Falunap valamennyi rendezvényére a belépés díjtalan, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!