A kormány a felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseként a diákhitelezés kibővítéséről döntött: 2021 áprilisától a felsőoktatási diákhitelekhez hasonló feltételekkel válnak elérhetővé a felnőttképzési és szakképzési hitelek a Diákhitel Központnál – tájékoztatott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, valamint Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Az intézkedés célja a megújult szakképzés versenyképesebbé tétele, illetve a felnőttképzésekben résztvevők számának növelése.
Mint kiemelték,
AZ ÚJ KÉPZÉSI HITELEKET A FELSŐOKTATÁSI DIÁKHITELEKHEZ HASONLÓAN HITELBÍRÁLAT ÉS BIZTOSÍTÉK NÉLKÜL IGÉNYELHETIK A 18 ÉS 55 ÉV KÖZÖTTIEK 2021. ÁPRILIS 1-TŐL.
A Diákhitel Központ új termékei az iskolarendszerű szakképzésben több mint ötvenezer, a felnőttképzésben pedig akár százezer, összesen tehát 150 ezer felnőtt számára jelentenek majd segítséget.
A TÖRLESZTÉST A KÉPZÉSEK ELVÉGZÉSÉT KÖVETŐ NEGYEDIK HÓNAPBAN KELL MEGKEZDENI, A VISSZAFIZETÉSRE AZ IGÉNYLŐ DÖNTÉSÉTŐL FÜGGŐEN MINIMUM EGY, MAXIMUM TÍZ ÉV ÁLL MAJD RENDELKEZÉSRE.
A képzési hiteleknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény: a Diákhitel Központ a második gyermek megszületése esetén az édesanya felvett képzési hitelének felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes hitelösszeget elengedi.
A KÉPZÉSI HITELEKET KÉNYELMESEN ÉS PAPÍRMENTESEN, ELEKTRONIKUS ÚTON, ÜGYFÉLKAPUS AZONOSÍTÁSSAL LEHET MAJD IGÉNYELNI 2021 ÁPRILISÁTÓL.
A szakképzési, felnőttképzési jogviszony meglétét a Diákhitel Központ elektronikusan ellenőrzi majd, a hitelfelvevőknek így nem kell papír alapú igazolásokat beadniuk.
Magyar Péter aláhúzta: A felsőoktatásban elérhető hallgatói és a szak- és felnőttképzésben elérhető képzési hitelek rendszere átjárható lesz, így például a szakképzés után diplomaszerzésre törekvők hiteltörlesztését újabb tanulmányaik idejére felfüggesztik.