A gyerekek kiélvezhetik a tanév első hétvégéjét, bár ilyenkor még a legtöbben szorgalmasan készítik az izgalmas házi feladatokat, akár szombaton is. Ez a hétvégi lelkesedés a következő hétre már valószínű alábbhagy, hiszen alig várjuk mi is,- és a gyerekek is a Paprikafesztivált! 82 millió lett a Menza Kft. számláján, hogy hogyan? Itt kiderül! Ez a KALOhírek heti összefoglalója.
Leírni is hihetetlen, de huszonnyolcadszor rendezik meg az idén Kalocsán a város piros aranyának szüretére időzített Paprika Napokból lett Paprikafesztivált, amely a Csajdakertből a belvároson át tavaly „kötött ki” úgy tűnik, végleges helyszínén, a Kalocsa Szíve Program részeként megújult Érsekkertben. A Paprikafesztivál nem fesztivál a nagy odaadással készített paprikás ételek nélkül, úgyhogy ismét szerepel a programban a Paprikás Ételek Főzőversenye és a Szürkemarha Pörköltfőző Verseny is.
Szintén a hétvégi forgatag keretében, egész pontosan péntek délután négy órakor ünnepélyes keretek között avatják fel dr. Márkus Ferenc néhai paprikakutató névtábláját a Margit Malom és a Vajas csatorna által határolt utcaszakaszon.
Jó hír, hogy idén nyereményjáték is lesz a fesztiválon, méghozzá a mindkét napra az Érsekkertbe kitepelülő kecskeméti Linartech Autó Kft.-nek köszönhetően. Az ott is megtekinthető Toyota C-HR modellt egy szerencsés olvasónk egy egész hétvégén keresztül tesztvezetheti! Ehhez szükség lesz az onlájn kuponunkra.
Találós kérdés: szobrászművész, kő-fa-ragó és kalocsai. Ki ő?
A megfejtés az új, nagysikerű videósorozatunkból, a DOKU második részéből kiderül!
Még az is lehet, hogy ismered. Egy kis segítség: Kiss István a fejfáját nála rendelte meg.
Szerinted igaz, hogy a művészek kivétel nélkül utálják az embereket? Elbújnak a világ elől? Folyamatosan sírnak a 10 éves sérüléseik miatt? Én ezt nem tudnám elképzelni Farkas Tiborról! Hoppá… Tehát róla szól a DOKU második része. Aki ismeri őt, az biztos vagyok benne, hogy meg fogja nézni, aki nem, az pedig kíváncsiságból tegye meg, érdemes!
Vajon Tibi is a Vicai Optikába jár szemvizsgálatra?
Ugyanis egy új rendszert mutatott be Viczay Endre, a Vicai Optika diplomás optometrisája: a Hoya EyeGenius-t, ami kényelmesen és pontosan dolgozik, így alig tíz perc alatt meghatározza, hogy egész pontosan milyen lencsére van szükség.
Amíg a hagyományos látásvizsgálat külön-külön koncentrál a két szemünkre, addig a binokuláris vizsgálat azt is megállapítja, hogy a szem tér- és mélységlátása megfelelően működik-e. A Hoya EyeGenius nagyszerűsége egyebek mellett abban rejlik, hogy mindkét vizsgálatot magában foglalja.
Ráadásul nem kell megfizethetetlen árakra gondolni, hiszen míg a hagyományos vizsgálat 2.000 Ft, ez a korszerű és gyors vizsgálat 4.000 Ft. (Nem mellesleg úgy tudjuk, az országban a Vicai Optikában a legolcsóbb!)
Bárcsak akkor láttunk volna rosszul, amikor a Menza Kft-ről olvastunk…
Újra felélte tőkéjét, és jelentős adósságot halmozott fel a Menza Kft.- Ezúttal 82 millió forintot úgy, hogy az önkormányzat 92 millió fortintot fizetett be ebbe a társaságba mindösszesen tulajdonosi pótbefizetéssel. Hogyan juthatott el idáig a kft.?
A kórház sem tart már igényt a cég szolgáltatásaira, ugyanis a bajai kórház lett a beszállítója a Kalocsai Szent Kereszt Kórháznak. Eredetileg február 28-ig volt szerződése a Menza Kft-vel, amit még a télen közös megegyezéssel augusztus 31-ig meghosszabbítottak. Ez a határidő lejárt, tehát a szerződés megszüntetéséről már nem kellett dönteni.
Mi a helyzet jelenleg a helyi focival?
Korábban nem sok jót olvashattunk a Kalocsai Futball Clubról, nem adtak bele mindent a játékba, hiányzott az akarat, vagy a motiváció. Ennek eredményeként a támogatóikra sem igazán számíthattak, hiszen már-már ők is úgy vélhették, hogy vége a KFC-nek.
Azonban az évadot győzelemmel kezdték, és azóta is hozzák a formájukat a fiúk. Meg is lett az eredménye, Kovács „Neszár” Tibor új hálószettel támogatta a csapatot, amit Karcsi bácsi már fel is szerelt! Remélhetőleg ezt látványos gólokkal fogják meghálálni a fiúk!
A Nemzeti Lovas Színház Mácsaszálláson bravúrozott
Nemrégiben nyílt meg a Csatangoló Lovarda, amivel egy kalocsai lovas leányzó, Kis Csilla Lilla régi álmát teljesítette be.
Hogy több embernek tudomására jusson a lovaglási lehetőség, Csilla nyílt napot tartott, ahová meghívta a Nemzeti Lovas Színház vezetőjét, Pintér Tibort és két társát, Pápai Kírát és Mohácsi Márkot. A kedvezőtlen időjárás miatt lovaik nélkül érkeztek, azonban az idő idővel jobb lett, a gyerekek, és az érdeklődők pedig várták az előadásukat, így rögtönözniük kellett.
Felpattantak Csilla lovaira, ezzel is bizonyítva, hogy nem csak a saját lovaikkal tudnak bánni, hanem teljesen „idegen” jószágokkal is. Ez az eset azt is igazolta, hogy a Mácsán található lovak is bírják a kiképzést, és nem csak a jól ismert gazdájukra figyelnek, ezért bátran ajánljuk minden lókedvelőnek ezt a helyet! A lovak nyugodtak, Csilla pedig kreatív, segítőkész.