2025. 04. 18. péntek
Andrea, Ilma
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

BÁCS-KISKUN a mi megyénk – Bemutatkoztak a Kalocsai Járás kulturális, művészeti és gasztronómiai jellegzetességei

2017. 05. 05., 14:50

Homokmégyi sajtok, uszódi rétesek, hajósi borok, kalocsai paprika, foktői tarhonya – hogy csak párat említsünk a ma Kecskeméten, a Megyeháza előtti téren bemutatkozó értékeink közül.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és konzorciumi partnerei a TOP-5.1.1-15-BK1-2016-00001 azonosítószámú, „Együttműködés a helyben foglalkoztatásért – Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt keretében hosszú távú képzési és foglalkoztatási programot indítottak el a megyében európai uniós támogatással.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Az elérhető 2,5 milliárd forintos vissza nem térítendő forrás segítségével – melynek keretében a tervek szerint 1619 fő vesz majd részt a munkaerő-piaci programokban – 2021. június 30-ig képzési és foglalkoztatási programok valósulnak meg.

A Megyei Önkormányzat kezdeményezésére a Megyeháza előtti területen a projekthez kapcsolódó rendezvénysorozat keretében mutatkoznak be a megye különböző térségei. Minden alkalommal egy-egy járás ismerteti turisztikai látnivalóit, épített és kulturális örökségét, illetve kínálja a térség gazdáinak termékeit, a kézművesek munkáit.

Bács-Kiskun megye minden egyes településének értékvilága egyformán fontos számunkra, de a Kalocsai Járás, azon belül is Homokmégy település igazán közel áll a szívemhez, hiszen ott születtem – ezekkel a szavakkal kezdte köszöntő beszédét Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a megyei önkormányzat „BÁCS-KISKUN a mi megyénk” rendezvénysorozatának megnyitóján ma reggel. A programon részt vettek a járáshoz tartozó települések polgármesterei is.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Látni- és kóstolnivalóból nem volt hiány. Szorgos kezek pingálták, varrták a színpompás kalocsai mintákat, megcsodálhattuk a kézi festésű hartai bútorokat és a foktői tarhonya készítését.

A térség gasztronómiai értékei közül bemutatkoztak a homokmégyi házi sajtok, grillázs és méz, az uszódi rétesek, a fajszi biocsokoládék és a hajósi borok.
A kalocsai paprika többféle ételbe is beköltözött: paprikás gombócban, paprikás kifliben és paprikás kácsiban is megkóstolhattuk a hungarikumnak számító, tűzpiros törtpaprikát.
Bográcsban főtt a dunaszentbenedeki töltött káposzta és a foktői tarhonyás hús az idelátogató vendégek legnagyobb örömére.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

A rendezvényen fellépett az uszódi Hagyományőrző Néptáncegyüttes a megyei értéktárba nemrégen felvett gubbantós táncukkal [lásd a Gong Rádió lenti videóján - A szerk.]. Hallgathattunk hajósi sváb zenét, és megcsodálhattuk a Homokmégyi Hagyományőrző Népi Együttes műsorát és a kalocsai táncokat.

A Megyeháza előtti térre ellátogató vendégek a kulturális, művészeti és gasztronómiai jellegzetességein túl megismerhették a térség természeti és turisztikai értékeit is.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 18., 13:13
Április 18-án hirtelen jégeső csapott le Kalocsára, jelentős károkat hagyva maga után. Még >>>
2025. 04. 18., 11:06
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy olyan baleset kapcsán, amely április 5-én történt a város belterületén. Egy kisgyermek megsérült, miután egy kerékpáros elütötte – az elkövetőt azóta sem sikerült azonosítani. Még >>>
2025. 04. 18., 10:28
Április 17. és május 31. között új szabadtéri fotókiállítás tekinthető meg Kalocsán, a Sétáló utcában. Még >>>
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK