Lassan kezd oka fogyottá válni azon örökérvényűnek hitt megállapításunk, hogy „lehet eső, lehet sár, egy Harta – Kalocsa mérkőzés az aktuális helyezésektől függetlenül mindig rangadónak számít”. Ugyanis az utóbbi években rendre legyőzzük már hartai sportbarátainkat oda-vissza, legutóbb is egy ötöst hintett a Márton-legénység a Duna-parti pályán a tavalyi évadban.
A május 29-én lejátszott derbinek is már az adta a diszkrét báját, hogy amíg a mieink 59 (!) pontot gyűjtöttek az addig lejátszott 26 találkozójuk után, addig a házigazdák mindössze tizenegy ponttal kullognak a mezőny végén. A statisztika tükrében tehát valóban borítékolható volt a vendég siker, igaz, a KFC-nek már se nem osztott, se nem szorzott ez a meccs, hiszen kilenc pont előnnyel birtokolják a tabella harmadik helyét, amely ugye behozhatatlan a zárásig. A Harta viszont egy győzelemmel elkerülhetett volna az utolsó helyéről, amely azért igen erős motiváció. Nos, aztán a kilencven perc során kiderült, hogy azért nem borult a papírforma, és az előzetes elvárásoknak megfelelően magabiztos játékkal behúzta a győzelmet a Márton-alakulat.
MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző: – Az utolsó idegenbeli mérkőzésünkön sikerült nagyon magabiztos győzelmet aratnunk, ami úgy gondolom, hogy hűen tükrözte a két csapat közti tudásbeli különbséget is. Gratulálok a csapatomnak az újabb szép sikerhez.
Harta – KFC 2–6 (0–3)
150 néző, vezette: Stefánovits G.
Kalocsa: Varga (Péter) – Vass, Pintér, Vuits A., Nasz – Kohány B. – Kárpi (Facskó), Kollár, Dostyicza, Farkas (Follárdt) – Kohány G.
Edző: Márton Zsolt.
Gólszerzők: Dostyicza 14. p. (0–1), Kárpi 18.p. (0–2), Kohány Gábor 43. p. (0–3), Lázár 50. p. (1-3), Facskó 80. p. (1–4), Follárdt 82. p. (1–5), Mikóczi 85. p. (2–5), Kohány G. 90. p. (2–6).
Ifjúsági eredmény: 4–0, a vendég KFC javára. Gólszerzők: Szűcs Cs., Gyuris B., Fekete M., Zorván Sz.