Itt találod az összes cikket a „Follárdt Zoltán” témában!
Mindössze egyszer maradt pont nélkül a Kohány-bandérium.
Jó szériában, jól teljesít a csapat a bajnokságban és a kupában.
Három eddigi bajnokiján hét pontot szerzett a Kohány-bandérium.
A Magyar Kupa Bács megyei második fordulójában a Kohány Balázs edzette mieink a Kiskőröst fogadták.
A Kohány Balázs edzette társulatunk elsősorban nem is helyezésben gondolkodik, hanem olyan játékrendszer begyakorolt megformálásában, amellyel szeretnék visszacsalogatni a szurkolókat a pályára, hogy ismét közösen élhessék majd meg a régi nagy győzelmek ízét, a jó foci semmihez nem fogható varázslatát.
A Magyar Kupa Bács megyei első fordulójában augusztus 5-én, vasárnap Soltvadkerten szerepelt a vendég Kalocsai Futball Club alakulata, ahol kapott gól nélkül, 3–0-ra hozták le a meccset a Kohány Balázs vezette mieink.
Edzőváltás és új igazolások, amik a vezetést dicsérik.
A Kalocsa 4–1 után még ziccereket hibázott.
A 2017/18-as bajnokság legnagyobb hazai vereségét mérte a Kiskunhalas csapatára a sikerre éhes megfiatalított Kalocsa.
Végre ismét győzelemnek örülhetett játékos, edző, vezető és szurkoló egyaránt.
Hited adó hétvégi sikerével kárpótolta szurkolóit a KFC.
Bácsalmáson mindig jó volt az „iksz”.
Többszöri halasztás után végre megszületett a KFC első tavaszi győzelme, ráadásul az új edző, Kohány Balázs is kapott gól nélküli bajnoki összecsapáson debütált.
Vasárnap valóban indul az erőltetett menet, jön a Kőrös.
Megállíthatatlan a Kohány-könnyűlovasság.
Január 27-én, Kelebián rendezték meg Bács megye labdarúgó-játékvezetőinek hagyományos kispályás focitornáját a Boronkay László emléktornát, amely immár a tizedik volt története során. Itt, a megye hat körzetének – Kecskemét, Félegyháza, Halas, Kiskőrös, Kalocsa, Baja – sípos emberei ezúttal játékosként vetélkedtek egymással.
Labdaéhesen, nagy kedvvel játszott a csapat első edzőmeccsén.
Az utóbbi tizenkét (!) találkozásuk alkalmával egyetlenegyszer sem tudott nyerni a Kalocsa a megyei mumusának számító Kiskunfélegyháza ellenében, pedig 2011. októbere óta már hét félegyházi és öt kalocsai derbin vannak túl. Ilyen hosszú, több mint öt és fél éves nyeretlenségi sorozata egyetlen megyei játszótársa ellen sincs csapatunknak.
A húsvét vasárnap megrendezett találkozón gólparádét tartott a KFC.
Megismétlődött az őszi számszerű eredmény.
Kalocsai sikert hozott a megyei játékvezetők hagyományos teremfocitornája.
Az idei első győzelem a vadkerti műfüvön.
Nagy Előd egyedül lerendezett bennünket.
Vereséggel búcsúzott a szezontól a Kalocsai FC, mégis örömünneptől volt hangos a városi sportcentrum szombaton délután, amikor a Tiszakécske elleni derbi után a csapat átvette a bronzérmeket és a harmadik helyért járó kupát.
Borítékolható volt a kalocsai siker a hartai Mannschaft ellen.
Presztízscsatát nyertünk az Evanics Zoltán vezette Bajai LSE otthonában, miközben a Kecskemétnek csak döntetlenre futotta a hétvégi fordulóban.
A csipkevárosi armada „elsüllyesztésével” már az idei hatodik győzelmének örülhetett csapat és törzsközönsége.
Április 6-án, szerdán a megyei kupa nyolcaddöntőjében találkozott egymással a korábban már kétszer is győztes Kalocsa a serleget tavaly elhódító Bácsalmás alakulatával.
A kalocsai Haka nevet is adhatnánk annak az örömtáncnak, amelyet Follárdt Zoltán vezérletével jártak a hazai játékosok a győztes kecskeméti meccs után.