Mint ismeretes, még az egy hónappal ezelőtti Kecskeméti LC-KTE – Kalocsai FC mérkőzésen dobták meg alumínium sörösdobozzal a második számú asszisztenst a hazai szurkolók, ami miatt Kovács Dániel játékvezető 1-0-ás kalocsai vezetésnél félbeszakította a találkozót.
Az MLSZ megyei versenybizottsága első körben szeptember 22-én tárgyalta meg a történteket, ám ekkor érdemi döntés még nem született. A szeptember 29-i, második tárgyaláson arról határoztak, hogy a meccs végeredményét 0–3-as gólkülönbséggel a Kalocsa javára írják. Az ítélethirdetés után azonban a kecskeméti klub képviselője jelezte, hogy további fellebbezéssel élnek a döntés ellen.
Így húzódott az ügy egészen tegnapig.
Szerdán ugyanis a Fellebbviteli Bizottság jóváhagyta a korábbi a döntést
[amelyről Napi Gyors rovatunkban tegnap hírt is adtunk – a Szerk.].
Ennek értelmében most már végérvényesen Kalocsára került a 3 pont 0-3-as gólkülönbséggel.