2025. 02. 14. péntek
Bálint, Valentin
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsa ART 2020 –Négy újonc a 23 kiállító alkotó között

Illés György Cinó  |  2020. 09. 08., 09:22

A sok visszatérő arc mellett idén kiemelkedően sok „újonc” jelent meg alkotásaival a Kalocsa ART válogatástárlatán. Egyikük meglehetősen erős belépővel indított, egyből elhódítva a kiállítás nagydíját, aminek jutalma munkája megvásárlása és a városi képzőművészeti közgyűjteményben való elhelyezése.

A múlt pénteken, szeptember 4-én délután öt órai kezdettel megtartott tárlatmegnyitón a Tábortűz zenekar közreműködött, köszöntőt mondott Budai Viktória, a kiállítást megnyitotta Pécsi Vivien képviselő, bizottsági elnök.


Ősbemutató!

A megnyitó zenei felütését ezúttal a Tábortűz zenekar szolgáltatta, méghozzá a két előadott számuk közül az egyiket kifejezetten erre az alkalomra írták. A nyilvánosan most először elhangzott dal szövege egyenesen az alkotókat szólítja meg: „Csak szépet festhetsz nekem”. Miközben meghallgatjuk, keressünk ismerősöket a kiállító művészek és a közönség sorában!


A zenei bevezető után az előzetes programtól eltérően – Romsics Imre múzeumigazgató más, halaszthatatlan elfoglaltsága miatti távollétében Budai Viktória művészettörténész, a Schöffer-gyűjtemény vezetője köszöntötte a megjelenteket, úgy a közönséget – köztük név szerint Asperján Istvánnét és Perity Istvánt, akik az akkori Művelődési Központ vezetője, illetve munkatársaként a Kalocsa ART kezdetinél bábáskodtak, valamint Alföldi Albertet, aki a hajósi művelődési ház vezetőjeként az ottani alkotótábor megalapításában szerzett érdemeket –, mint a kiállító alkotókat.

A Kalocsa ART hagyományaihoz tartozik, hogy szakmai zsűri javaslata alapján a Viski Károly Múzeum minden évben megvásárol egy alkotást a város képzőművészeti gyűjteményének gazdagítására.
Az idei „fesztiváldíjas” alkotás a tárlaton most debütáló Mester Krisztián Hódítók című képe.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


A továbbiakban akiállítást Pécsi Vivien képviselő, a városi önkormányzat kulturális, oktatási és szociális bizottságának elnöke nyitotta meg. Pécsi Vivien megtisztelőnek mondta a felkérést a kiállítás megnyitására, ugyanakkor jóleső érzéssel konstatálta, hogy a megjelent alkotók közül sokakat közeli ismerősei, sőt talán barátai közt tudhat. Sőt, néhányuktól otthon is őriz egy-egy alkotást, amely számára – amint mondotta – remekmű.

Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.”
– idézte Gogol szavait annak leírására, hogyan válik részévé a művészet úgy a művelők, mint a csodálók mindennapi életének, hiszen, amint fogalmazott, szemünk nem kerülheti ki, ami elé tárul. A városban és intézményeiben, az iskolák folyosóján, a könyvtárban, a kórházban és másutt is találkozhatunk.

Örömét fejezte ki, amiatt, hogy egyre több fiatal és új alkotó vesz részt – nekik tehetségük mellett bátorságát is dicsérte, hogy meg merik mutatni, ami bennük rejlik, példával járva elöl kortárasaik között.

A szónok méltatta a tárlat színességét, tematikai és technikai sokféleségét, ami mutatja a helyi és környékbeli alkotóban rejlő egyediséget, különlegességet, sokszínűséget.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Pécsi Vivien úgy vélte, a kiállítást külön izgalmassá teszi, hogy ismerjük alkotóinkat.

Tudjuk, hogy orvos, rajztanár, grafikai szakember, főiskolai hallgató, nyugdíjas pedagógus, látszerész vagy szobrász van a művek mögött, és talán így picivel bennfentesebbnek érzi magát a látogató. Mintha ismernénk azt a pici titkot, amely a megalkotás folyamatában a művész átélt.”– mondta, majd kiállító művészek előtt nevük felsorolásával tisztelgett, külön kiemelve azokat, akik először vettek részt a Kalocsa ART tevékenységében. Ők:

  • Garamvölgyi Éva
  • Lei Melinda
  • Mester Krisztián
  • Dr. Shawfar Adel


A város nevében is megköszönte azt az elköteleződést a művészet iránt, amit az itt felsorakozott alkotók és a kiállítás szervezői képviselnek; gazdagabbá téve Kalocsa kulturális értéktárát.

Pécsi Vivien végül a kiállított műveket a közönség szeretetteljes figyelmébe ajánlva megnyitotta a tárlatot, amelyet egy hónapon keresztül, október 3-áig megtekinthető a Kiállítóterem szokásos nyitvatartási idejében.
Addig is tekintsék meg a kiállított művek fotóiból összeállított galériánkkal illusztrált „virtuális kiállításunkat”!

Képgaléria megtekintése (26 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


A kiállító alkotók névsora
Farkas Ferenc, Farkas-Huszka Rózsa, Farkas-Tibor, Gácser Zsolt, Garamvölgyi Éva, Hubert László, Kiss Ernő, Kis István, Kovács Norbert, Kőrösi Tamás, Krisztián Nóra, Lakatos Ervin, Langné Baranyi Edina, Lei Melinda, Megyesné Bajor Magdolna, Mester Krisztián, Ranga Tibor, dr. Shawfar Adel, Szörényi Tamás, Török Ferenc, Umenhoffer Pál, Viczay Lajos, Vinczellér Imre

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK