… a lányok angyalok! Mármint a Kalocsai Kézilabda Club harcedzett amazonjai, akik a mindenkire veszélyes délvidéki ellenfél „almásiak” otthonában is győzedelmeskedtek bajnoki összecsapásuk során.
November 12-én, szombaton a régi vetélytárs „bokodi barlangjában” meccselt a Kalocsa a tabellán közvetlenül előtte álló bácsalmási hölgykoszorú ellen, akik valljuk be, a mérkőzés első számú esélyesei voltak. De előzetesen engedtessék meg a tollforgatónak, hogy a párosításból adódóan megidézze a KKC – Bácsalmás ütközetek bő fél évtizede kezdődő küzdelmeit.
A 2009/2010-es bajnokság nyitófordulójában Bácsalmáson debütált a Kalocsai KC akkor újoncként bemutatkozó női csapata,
és ennek rendje-módja szerint akkor még oktatott bennünket a határ menti együttes. Rá egy évre már a kategóriával képzettebb Kalocsa, Kolics János edző vezérletével 2010. november 6-án, egy híján húszat tett közé a délvidéki társulat ellen (41–22).
Igaz, a mester akkorra már nagyon gatyába rázta a lányokat. A történelmi hűség kedvéért álljon itt a hat évvel ezelőtti meccs csapatnévsora:
Geiger A. – Tóth G. 3, Fuszenecker Á. 2, Mészáros V. 4, Perity V. 1, Tóth S. 15, Hajdú O. 8. Csere: Facskó P. 3, Bómancz B. 1, Szvétek K. 1. , Fekete Dzs. 1., Halász B. 1, Kováts L. 1, Iván P.
Azóta sok víz lefolyt már a Vajason – jelentős erők távoztak tőlünk, de érkeztek is újak –, így 2016. november 12-én
egy háromesélyes találkozó várható összes izgalmával indultak lányaink Bácsalmásra,
régi-új mesterükkel, Kolics Jánossal. Aztán a 60 perc során kiderült, hogy a megújult Kalocsa, nagy csatában, végül is megnyerte a mérkőzést, aminek végén euforikus hangulatban ünnepelték egymást és a bravúros győzelmet.
MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző: – A Bácsalmás a tavalyi évben is a mezőny éllovasai között volt, és idén is nagyon tehetséges, fiatal csapatról van szó. Szerencsére egyike volt azon meccseinknek, ahol teljes felállásban volt esélyünk a pontszerzésre. Ezt, ha nehezen is, de megragadtuk és a lányok olyan küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot, amely még engem is meglepett. A találkozó során hat-hét gólos hátrányból sikerült felzárkóznunk, miközben a végére feljavult a védekezésünk, az ellenfél átlövője elfáradt, a kapusunk pedig bravúrokat hajtott végre. És mire lefújták a meccset, már nálunk volt az előny. A lányok olyan örömtáncot jártak, ami nem mindennapos volt a mi életünkben.
Bácsalmási PVSE – Kalocsai KC 27–28 (16–13)
50 néző, vezette: Kuklis P., Mazzag I.
Kalocsa: Kiri M. – Iván P. 2, Tóth G., Bors R., Holló B., Alföldi B. 10, Bómancz B. 2. Csere: Deák M. (k.), Facskó P. 12, Kollár F., Schuszter D. 1, Szvétek K., Perity V., Szabadi I., Bleszák N., Fuszenecker Á. 1.
Edző: Kolics János.