A redőrség hivatalos portálján megjelent cikk szerint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai – a helyi polgárőr szervezetekkel, valamint a városrendészet munkatársaival együttműködve –
a vármegyei településeken kiemelt létszámmal láttak el szolgálatot a 2024-es év utolsó és 2025-ös év első napján.
A szilveszteri időszakban a tevékenység-irányítási központba összesen 234 különféle bejelentés érkezett: általában családi-baráti vitáknál, csendháborításnál intézkedtek a járőrök és segítőik.
Vármegyénkben összesen öt rendőri intézkedést igénylő baleset volt: egy karambol halálos kimenetelűnek bizonyult, két esetben egy-egy ember megsérült, további két alkalommal pedig anyagi kár keletkezett.
A szolgálatban lévő állomány nyolc sofőrt ért ittas vezetésen, közülük egy balesetet okozott.
A bűnügyi szolgálat 20 jogsértésről szerzett tudomást, ezeknek a fele lopás volt.
Az egyenruhások hat körözött személyt fogtak el, és további kilenc főt előállítottak.
Biztonsági intézkedésre 13 esetben került sor.