Szeptember 23-án, vasárnap kézilabda matinén látta vendégül a KKC női csapata a régi vetélytárs Nemesnádudvar hölgykoszorúját a bajnoki nyitányon, a gárda törzsszurkolói pedig ekkor ismerhették meg a Kalocsa két új igazolását, Doszpod Adriennt és Várszegi Daniellát.
Az előző szezonban bronzérmes mieink tehát a korábbi hatodik „Nádvár” együttesét fogadták, ahol prognosztizálható volt a hazai siker, igaz, a nyár során egy szorosnak mondható edzőmeccset vívott egymással a két alakulat.
Kolics-tanítványok a félidőre már ötgólos előnyre tettek szert (14–9),
amelyet a végére hétre növeltek (27–20). A gólgyártásból Alföldi és Doszpod igencsak kivette részét, hiszen ketten együtt 23(!) találatot jegyeztek, amely több mint bíztató a csapatra váró őszi folytatásban.
MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző: – Mindenképpen vártuk a sikert, de azért okoztak fejfájást nekünk, főleg a támadó játékukat tekintve. Gondolok itt a szélekről elért találataikra. A mi támadójátékunkról annyit, hogy ebben az új felállásunkban még nagyon akadoznak figurális megoldásaink, pedig erősebb ellenfelek ellen ezekre majd mindenképpen szükség lesz. Alföldi Babett és Doszpod Adrienn eredményes átlövő játéka mindenképpen bíztató a jövőt tekintve. Fontos lesz az is a továbbiakban, hogy megtaláljuk a hatékony cseréinket is, hiszen csak akkor igazán ütőképes egy csapat, ha elég „hosszú a kispadja”.
KKC – Nemesnádudvar 27–20 (14–9)
120 néző, vezette: Sándor Gy., Szabó B.
Kalocsa: Kiri M. – Tóth G., Doszpod A. 11, Várszegi D. 3, Holló B. 1, Alföldi B. 12, Barth Zs. Csere: Deák M. (k.), Bors R., Szabadi I., Bómancz B., Szűcs Jánosné, Halász B., Horváth G., Kovács K., .
Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 3/3, illetve 5/4.
Kiállítások: 4, illetve 6 perc.