Rövid, de annál nagyobb jelentőségű esemény helyszíne volt kedden a kalocsai városháza díszterme, ahol dr. Schön Ferenc, a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke először a megválasztott dr. Bagó Zoltán polgármesternek, majd az egyéni választókerületi és a kompenzációs listán mandátumot szerzett képviselőknek, végül a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, Sztojka Istvánnak adta át a megbízólevelét.
A 10 órakor kezdődő eseményen dr. Schön Ferenc először dr. Bagó Zoltán megválasztott polgármesternek, majd a képviselő-testület tagjainak gratulált és a hivatalosan október 1-én kezdődő közéleti tevékenységükhöz, Kalocsa város érdekében végzett munkájukhoz jó egészséget, kitartást és a mandátumok eloszlását tekintve mindenekelőtt jó kompromisszumkészséget kívánt a grémiumnak. A folytatásban az elnök felidézte a választási bizottság minden korábbinál több munkáját, amelyet a folyamatos kifogások és fellebbezések nehezítettek.
A HVB elnöke bejelentette, hogy Schmidt Rajmund, az 5. számú egyéni választókerület megválasztott képviselője előzetesen bejelentette, hogy külföldön tartózkodása miatt később veszi át a megbízólevelét.
Ezt követően Dr. Bagó Zoltán polgármester (Kalo Lokálpatrióta Egyesület) vette át a megbízólevelét,
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
majd az egyéni választókerületi képviselők következtek:
Bolvári Ferdinánd (Békés Kalocsáért Egyesület) 1. sz. EVK
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Simon Zoltán (Fidesz-KDNP) 2. sz. EVK
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Illés Krisztina (Fidesz-KDNP) 4. sz. EVK
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Kákonyi István (Fidesz-KDNP) 3. sz. EVK
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Pécsi Vivien (Fidesz-KDNP) 6. sz. EVK
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Dr. Vincze András (B-KE) 7. sz. EVK
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Király Róbert (B-KE) 8. sz. EVK
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Az elnök ezután a kompenzációs listáról mandátumot szerzett képviselőket szólította:
Borbola Péter (Fidesz-KDNP)
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Turi Tibor (Kalo Lokálpatrióta Egyesület)
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi Mária (DK, Veled Velünk Városunkért Egyesület)
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A procedúra végén Sztojka István, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is átvette a megbízólevelét.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Dr. Kiss Csaba jegyző, a Helyi választási Iroda vezetője szintén gratulált a megválasztott tisztségviselőknek, majd azokra a szabályokra hívta fel a figyelmet, amelyek majd az újonnan megválasztott polgármester által októberben összehívott első és további testületi üléseken érvényesülnek. Köztük van az alpolgármester-választás, és legalább a pénzügyi ellenőrző bizottság megválasztásának a kötelezettsége. A jegyző szólt a polgármester és a képviselők, illetve házastársaik vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségéről is. Felhívta a figyelmet, hogy a képviselők vagyonnyilatkozata nyilvános, a házastársaké viszont nem.
Ugyan dr. Bagó Zoltán nem készült beszédre, de dr. Schön Ferenc felkérésére mégis szólt a megjelentekhez.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Köszöntöm a képviselő-testület valamennyi megválasztott tagját, és azt tudom megismételni, amit dr. Schön Ferenc elnök úr mondott: kérem, valamennyi képviselőtársam tisztességesen, a város érdekében dolgozzon! Ebben bizakodó vagyok, hiszen valamennyi jelölőszervezet és annak megnyilatkozó tagja hasonló gondolatokat tett közzé. Én ehhez segítő kezet, békejobbot kívánok nyújtani mindenkinek, hiszen nem lehet ezt a feladatot úgy végezni, hogy vélt vagy valós sérelmekre hivatkozunk hosszú heteken, hónapokon, éveken keresztül. Az ünnepség előtt beszélgettem alpolgármester úrral, akinek a nyakába most nagyon sok feladat szakadt. Ő jelezte, hogy augusztus 13-án szeretne egy testületi ülést tartani. Azt szeretném kérni mindenkitől, hogy addig még töltsék ki a nyári szabadságukat, mert augusztus 20-a után a szükséges politikai egyeztetéseket szeretném megkezdeni. Sok sikert kívánok mindannyiunknak, dolgozzunk együtt nagyon sokat, hogy ez a város a legjobb legyen!”- zárta beszédét dr. Bagó Zoltán, megválasztott polgármester.
A beszédet követő erős képviselői taps remélhetően egyetértést mutat és reményt ad arra, hogy a polgármesteri kívánalom Kalocsa város és az itt élők érdekében beteljesüljön.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek