A ’19-es vörösterror áldozataira emlékeztünk

A nemzeti hagyományainkat követve a Himnusz és a Szózat közös eléneklése keretezte megemlékezés irodalmi bevezetéseként Póli Róbert tolmácsolásában elhangzott Tompa Mihály A gólyához című költeménye, majd dr. Jároli Kálmán a Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület 36. számú tiszteletbeli csendőrőrs őrsparancsnoka mondott megemlékező beszédet az 1919. június 24-én és 25-én, a tanácsköztársaság idején itt tombolt vörösterror áldozatainak emlékére.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

A szónok fölidézte a háború által kiéheztetett ország társadalmi és gazdasági állapotait, érzékeltetve a lakosság elkeseredettségének okait, amelyek közül a tragikus eseményeket megelőzően fontos momentum volt, hogy az itt élők katonasorba került fiait be akarták sorozni a vörös hadseregbe.

Az 1908-as összeomlást követően a Károlyi-kormány gyáva árulása miatt az államhatalom is összeomlott, s a puccsal hatalomra került tanácskormány a „múltat akarta végképp eltörölni”. Szamuely ominózus győri beszédét idézve érzékeltette a szónok a manapság egyesek által romantikával emlegetett kommunista ideológia rettentő valóságát:

(…) A vértől nem kell félni! A vér, az acél erősíti a szívet és a proletár öklöt. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát. Azonban az életet ellehetetlenítő hatalom ellen, amint az várható is volt, lázadások törtek ki, így a burzsoázia fogalmát hamar kiszélesítették. A környékben is fegyveres összetűzés alakult ki a vörös katonai és rendészeti erőkkel. Parasztok, polgárok, értelmiségiek, fiatalok és érett férfiak szálltak szembe a terrorállammal. A felkelést azonban a vörös túlerő vérbe fojtotta, a fogságba esett felkelőket pedig Kalocsára hurcolták.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Felhős, fülledt szomorú nap volt, amikor megkezdték az elfogott hősök kivégzését. Erős fegyveres kísérettel a vesztőhelyre – a megemlékezés helyszínére – vezették.

Az áldozatok kezét, lábát összekötötték, nyakukba hurkot akasztottak, székre állították, és hihetetlen szadizmussal addig verték és szurkálták szuronnyal, amíg a szerencsétlen ki nem rúgta maga alól a széket, így vesztve életét. Mivel nem volt több alkalmas fa, abbahagyták a kivégzést, és másnap új kivégzendőket hoztak. Volt, akit golyó által végeztek ki, a többséget akasztással.

A SZÓNOK FÖLSOROLTA A KIVÉGZŐOSZTAG PRIBÉKJEINEK NEVÉT IS, ITT AZONBAN ANYANYELVÜNK SZABÁLYI SZERINT EZEKET NAGY KEZDŐBETŰVEL KELLENE ÍRNI, AMIT SEMMIKÉPP SEM TESZÜNK MEG.

A kivégzett hősök névsorát már közöltük egy korábbi évben történt megemlékezés kapcsán.

Jároli Kálmán a borzalmak fölidézését a temetés módjának ismertetésével tetézte:
Az egyetlen zsidó áldozatot adták csak ki családjának, hogy az izraelita temetőben temessék el,

a többi, keresztény vallású áldozatot a katolikus temető szélén, ma a bimbó utcai hátsó kapu mellett földelték el, tömegsírban. Papot nem engedtek a temetésre, halotti anyakönyvezés is csak a tanácsköztársaság bukása után történt. Ez az emberiesség legnagyobb megalázása A terrorkülönítmény – erőszakkal – az érseki kastélyban szállásolta be magát. Szamuely cinizmusára jellemző az ott föltett kérdése:

Hol moshatom meg a kezem? Hullaszaga van. A mártírokat a vörös rémkorszak után a tömegsírból kihantolták, és a végtisztesség megadása mellett szeptember 7-én újratemették őket, de a bűnösök közül csak kevesen nyerték el méltó büntetésüket.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

A szónok idézett Várdai Béla kalocsai érsek, illetve Schwebl Mór rabbi, valamint dr. Madarász Gyula városi képviselő temetésen elmondott beszédéből.

Vértanúk voltak, vértanúi a nemzeti érzésünknek, magyar voltunknak, a társadalmi rendhez való ragaszkodásunknak. A vértanúink kiömlött véréből ki fog sarjadni a magyar nemzeti érzés, az áldozatkész hazafiság, a keresztény magyarság múltjához való ragaszkodás ősi ereje – citálta később a Kalocsai Néplap 1919. szeptember 10-ei számában megjelent, a mártírokat méltató írás sorait.

A szónok végül köszönetet mondott Kákonyi Mátyás nemzetőr altábornagynak a történelmi adatok közlését.

Ezt követően Kalocsa város önkormányzata nevében a mártírok emléktáblája alatt koszorút helyezett el dr. Bálint József polgármester és dr. Angeli Gabriella képviselő, majd városunk hagyományai szerint a rendezvény résztvevői– az áldozatokra kegyelettel emlékező, a fákat a rájuk est gyalázat alól feloldozó – fehér szegfűket kötöttek a kivégzőeszközül használt fák derekára.