2025. 04. 17. csütörtök
Rudolf
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Porajmos – A roma holokausztra emlékeztek Kalocsán

Illés György Cinó  |  2024. 08. 02., 16:25

Kalocsán évek óta megemlékeznek a roma holokausztról, amelynek augusztus 2. az emléknapja. Ebben az évben elsején délelőtt tartottak megemlékezést és a koszorúzást a Roma Közösségi Ház mellett található emlékfalnál. Előtte a közösségi házban Farkas Tibor, a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye cigány származású káplánja, Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek jogainak védelmét ellátó helyettes ombudsman, valamint Simon Zoltán alpolgármester szólt a megjelentekhez. Ezt követően az alpolgármester valamint Sztojka István a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke a közösségi ház előtt mondott emlékező beszédet, majd megkoszorúzták a közeli emléktáblát. A közös ebéd után kerekasztal-beszélgetést tartottak az esélyegyenlőség és társadalmi felzárkózás témakörében.

Az évről évre megtartott megemlékezés nyitányaként a Kalocsai Fiúk együttes játszotta el a Cigány Himnuszt majd a megjelentek közösen énekelték el a Magyar Himnuszt. Ezt követően Choli Daróczi József Elvitték a cigányokat című versét Deák István Benett szavalta el, majd Simon Zoltán alpolgármester és Sztojka István CNÖ-elnök osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, majd a két éve pályázati forrás segítségével megépült közösségi ház mellett tavaly átadott emlékfalon koszorúkat, valamint mécseseket helyeztek el az emlékezők.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A megemlékezést követően közös ebédre vendégelték meg az emlékezőket a CNÖ és a Belügyminisztérium szervezésében, majd kerekasztal beszélgetést tartottak a cigányság felzárkóztatásának és a szegregáció diszkrimináció megelőzésének aktuális kérdéseiről.
A kerekasztal beszélgetés egy országszerte zajló programsorozat részeként került sor, amelynek ebben az évben első állomása Kalocsa volt.

Az alkalommal összekapcsolva megvalósult roma platformról Radomszki Lászlóné, a fórumot szervező Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár-helyettese elmondta: az Európai Unió által támogatott program keretében már évek óta szervezik a roma platformokat, mindig más-más településekre ellátogatva, hogy ott a helyi szereplőkkel, a roma szervezetekkel, intézmény- és városvezetőkkel, polgármesterekkel találkozzanak és folytassanak párbeszédet. Ezzel a legfontosabb céljuk a hátrányos helyzetű gyermekek, családok támogatása és a felzárkózás-politikáért való közös fellépés előmozdítása. A kalocsai alkalmon a magyar nemzeti felzárkózási stratégiáról és a jövőképről folyt párbeszéd.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Ebben az évben Kalocsára szerveztek ilyen találkozót, amelyet az év során számos vármegyében követ majd hasonló alkalom, legközelebb, még a nyár folyamán Hajdú-Bihar vármegyében, valamint Ágotafalván, ahol hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatása lesz a fő téma, hiszen a gyermekek esélyegyenlőségének megteremtése a felzárkózás-politika egyik legfőbb feladata.

A roma platform alkalmain a minisztérium főosztályvezetői a stratégiai intézkedési tervről, a különböző programokról, ösztöndíjprogramról és pályázatokról adnak tájékoztatást, illetve az új kihívásokkal kapcsolatban meghallgatják az érintett szervezeteket.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Dr. Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi helyettes ombudsman elmondta: a hazánkban élő 13 nemzetiségi kisebbségek közül a legnagyobb lélekszámú a roma közösség, ezért fontos számára minden olyan alkalom, ahol beszélhet a közösség tagjaival, különösen igaz ez a közösséget, annak történelmi emlékezetét meghatározó eseményekre, amilyen a roma holokausztról szóló megemlékezés.

A helyettes ombudsman elismerően szólt a kalocsai megemlékezésről, úgy vélte az őszinte jelenlét mellett zajló alkalmon méltó módon állítottak emléket az áldozatoknak, méltó emlékhelyen, ami a nemrégiben épült, korszerű közösségi házzal együtt a települési és a kisebbségi önkormányzat közti jó együttműködést is jelzi.
A helyettes ombudsman azt is elmondta, hogy délután a városi önkormányzat néhány képviselőjével találkozik, hogy egyes, az itt élő roma közösséggel kapcsolatos ügyekről folytassanak eszmecserét.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-15 10:15:02
Mezőgazdasági vegyszer került az akasztóiak ivóvizét adó kutakba. Hogyan került oda? Hosszas nyomozást folytattak le. De megszabadulni tőle nem tudunk, más megoldást kellett találni – ezt ismertette Szigeti Attila a víz világnapján tartott előadásán, aki szólt a választott műszaki megoldás hátrányáról is, és arról is, hogy hogyan lehet hosszútávon megnyugtatóan rendezni Akasztó térségének ivóvízellátását, a jelenleginél gazdaságosabban.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>
2025. 04. 17., 10:19
A 2025-ös húsvéti négynapos hosszú hétvégén több nap is munkaszüneti napnak számít, így a nagyobb üzletláncok zárva tartanak. Mutatjuk, mikor érdemes bevásárolni, és mely boltok lesznek nyitva az ünnep alatt. Még >>>
2025. 04. 16., 14:24
Már délben többfelé átlépte a hőmérséklet a 25 fokot, holnap pedig az első hőségnap is meglehet. Még >>>
2025. 04. 16., 13:25
Április 18. és 21. között csak a sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás működik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK