2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
: 365 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Katonavárosi mementó – Újraavatták Gábor Áron szobrát

2016. 11. 29., 08:53

November 25-én, szinte napra pontosan 202 évvel születésének évfordulóján újraavatták Kalocsán a megénekelt rézágyújáról híres tüzér őrnagy mellszobrát a Széchenyi lakótelep és a Gábor Áron utca találkozásánál. Az ünnepségen díszőrség kíséretében, zeneszó, szavalat, múltidézés és a jövőbe tekintés jegyében koszorúzták meg az alkotást.

A díszőrök, valamint a Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakéta Ezred és a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Egyesületének csapatzászlói felvezetése és a Himnusz nyitotta meg a rendezvényt, majd Gálné Baka Ágnes, a Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület tagja és Fekete Gréta a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola 5.B osztályos diákja mondott verset.

Az alkalom ünnepi szónoka Romsics Imre múzeumigazgató volt, aki a „Gábor Áron rézágyúja” kezdetű nóta szövegét idézte, ebből levezetve ismertette az erdélyi születésű tüzér őrnagy életútját, elmesélvén, hogy 1848-ban kezdetben templomharangokból öntött ágyút, majd további hetven fegyver gyártását irányította, amely a szabadságharc első győztes erdélyi csatájához vezetett, és egy későbbi ütközetben, talán sorsszerűen orosz ágyúlövésbe hal bele. Végső nyughelyét ma is rendszeresen látogatják Székelyföldről és hazánkból.

– Szerény, jó kedélyű, bátor ember volt, hazaszeretete mindenekelőtt való volt számára. Az általa tervezett pontos ágyúk voltak, amivel a harcokat meg lehetett nyerni. Az ágyúöntő műhelyét a semmiből felépítő ember egy egész nemzetnek sikerélményt adhatott. 1906-ban, amikor a kézdivásárhelyi kórházat alapozták, előkerült az általa öntött egyetlen, az utókor számára megmaradt ágyú. Ez ma Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban látható – mesélte Romsics Imre, rámutatván, hogy Gábor Áron a magyar katona példaképévé vált, akiről Kalocsán laktanyát neveztek el és szobrot kaphatott, amely immáron város közönsége előtt áll például, az örökkévalóság jegyében, zárta mondandóját.

– Gábor Áron nem csak ágyúöntéssel és harccal tett hazájáért, saját javait áldozta fel annak védelméért. Kalocsa városában kapott már szobrot a róla elnevezett laktanyában, ahol tüzérezred is szolgált, és amikor felkerestek bennünket, hogy meg kellene menteni a róla készült szobrot, azonnal mellé álltunk. Nem szerettük volna, hogy a Csilás parkban lévő katonai emlékmű mellé kerüljön, így esett a választás méltó helyre, az egykori tiszti lakások és a róla elnevezett utca környezetébe. Kérem, tiszteljék meg ezt a szobrot – hangzottak dr. Bálint József polgármester gondolatai, mielőtt a lakosság nevében megkoszorúzta az újraavatott alkotást.

Végezetül a rendezvény házigazdája, a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Körének elnöke, dr. Kovács György nyugalmazott ezredes mondott köszönetet a Polgármesteri Hivatalnak, a Kalocsai Parkgondozó Kft-nek, valamint a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár munkatársainak, hogy létrejöhetett ez az ünnepi alkalom, valamint megköszönte a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Rézdandár hódmezővásárhelyi zenekarának és díszelgőinek rendezvényen való közreműködést.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-14 13:11:33
Színes kulturális és szórakoztató programokkal rendezik meg idén is a Rác Pünkösdöt Dusnokon. A kétnapos rendezvénynek 2026. május 23–24-én a Barai Szabadidőpark ad otthont, ahol a szervezők koncertekkel, családi programokkal, versenyekkel és hagyományőrző műsorokkal várják az érdeklődőket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 16., 12:17
Felháborító állapotok fogadták a szakembereket a csajda kerti játszótéren. A történtek nemcsak esztétikai, hanem komoly közegészségügyi problémát is jelentenek. Még >>>
2026. 04. 16., 09:02
Magyarországon minden évben április 16-án emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira. Még >>>
2026. 04. 16., 08:50
A kiskunfélegyházi rendőrök vádemelést javasolnak egy jászkiséri lakos ellen, aki a gyanú szerint több tucat bűncselekményt követett el. A férfi jelenleg is letartóztatásban van. Még >>>
2026. 04. 16., 08:46
Ritka csillagászati jelenségnek lehetnek tanúi a következő napokban az égbolt szerelmesei: egy olyan üstökös közelíti meg a Napot, amelyet a Földről legutóbb mintegy 170 ezer évvel ezelőtt lehetett megfigyelni. Még >>>
2026. 04. 16., 08:46
Leltárnál tűnt fel a hiány egy kecskeméti boltban, a kamerák felvételei pedig hamar lebuktatták a tolvajokat: két, takarítással megbízott nő vitte el rendszeresen a ruhaneműket. Még >>>
2026. 04. 15., 17:35
Lakossági felhívást tett közzé a KalocsaVagyon Kft.: csütörtök hajnalban takarítási és karbantartási munkákat végeznek a tűzoltósággal szembeni parkolóban, ezért arra kérik az autósokat, hogy előző este ne hagyják járműveiket a területen. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK