2025. 03. 20. csütörtök
Klaudia
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Hajnalig vigadtak a 2017. évi jogászbál vendégei

2017. 02. 14., 15:55

A Magyar Jogászegylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete Kalocsai Helyi Csoportja február 11-én, szombaton a Katolikus Intézmény aulájában tartotta a város egyik legkiemelkedőbb társasági eseményét, a 2017. évi jogászbált. Az idén kilencedik alkalommal megtartott bálra Kiskunhalasról, Kiskőrösről és Bajáról is érkeztek a jogvégzett vendégek és partnereik, hogy a színvonalas rendezvényen együtt, jókedvűen búcsúztassák a telet.

A jogi hivatásrendek képviselőit, azok partnereit és barátait ezúttal is dr. Schön Ferenc, a helyi csoport elnöke fogadta, és annak ellenére, hogy az esemény nem kapott nagyobb reklámot, a gyönyörűen feldíszített teremben a résztvevők a köszöntéskor 90 pezsgőspoharat koccintottak össze.

Forrás: Fodor Péter / Fodor fotó

A bíróságokon gyakran ellenérdekű félként, vagy a döntést meghozó bíróként jelen lévő, egymást természetesen jól ismerő jogászok szívélyesen fogadták egymást, de azoknak is volt pár jó szavuk kollégájukhoz, akik csak ritkán találkoznak a különböző hivatalokban.

Dr. Schön Ferenc köszöntőjét követően aztán „hivatalosan” is kezdetét vette a színes és változatos báli műsor és forgatag.

Forrás: Fodor Péter / Fodor fotó

A kitűnő büféasztalos vacsora elfogyasztása előtt a közönség a Bolvári Fanni és Bolvári Zsolt alkotta testvérpár, a Pálinkó Lujza Szegedi Tánciskola versenytáncosai nyitótáncában gyönyörködhetett. Ezt követően a Liszt Ferenc AMI magánének tanszakának tanára, Kereskesné Geri Zsuzsanna és tanítványa, Beros Loretta produkciója következett, Vízi Melinda tanár zongorakísérete mellett. Ha már ott voltak, a versenytáncosok sztendertáncokat és latin táncokat is előadtak, mintegy felütésként, hogy az est hátralévő részében aztán ki-ki kamatoztathassa a látottakat, halottakat.

A táncosok és az előadók szándéka elérte célját, kellő impulzust adott a közönség mint később kiderült, hajnalig tartó mulatozásához. A zenét ezúttal a különböző zenei stílusokban jártas Fantasy Party Duo szolgáltatta. Műsorukat közismert standard-ekből állították össze, és ugyan a duó keretei korlátozottabbak, mint egy komplett zenekaré, muzsikájuk jó hangulatot hozott a terembe.

Forrás: Fodor Péter / Fodor fotó

A jogászbálok elmaradhatatlan részeként idén is volt borkóstoló, amit hét szabadon fogyasztható bor közül a hajósi Arnold András fehér bora nyert. Az első helyezés értékét mi sem emeli jobban, minthogy neves borvidékek, a Balaton-felvidék és a Kunság nedűjeit megelőzve érdemelte ki a közönség szinte egyöntetű elismerését.

A város talán legnagyobb presztizsű bálja azzal a végszóval zárult: jövőre, tizedszer, ugyanitt!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 17., 20:26
A dunavecsei hídon holnaptól félpályás útzár a kezdődik felújítási munkálatok miatt. Előreláthatólag a nyár végéig kell korlátozásokra számítani, várhatóan egy hónapon át, és rövidebb időszakokra többször is mindkét irányból – derül ki az MKIF Zrt. közleményéből.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 20., 09:36
Egy román furgon rakterében, szűk ládákban és ketrecekben összezsúfolva találtak pulykákat és pávákat. Még >>>
2025. 03. 20., 09:27
A mai nappal elkezdődött a csillagászati tavasz. Még >>>
2025. 03. 20., 08:53
2025. 03. 19., 16:34
A Kalocsai Fényi Gyula Kertvárosi Iskola mezei futó csapat vármegyei bajnok lett. Még >>>
2025. 03. 19., 11:41
A nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Még >>>
2025. 03. 19., 11:00
Bár nem kifejezetten magyar vonatkozású, a március 19. az asztalitenisz világnapja is, amelyet a sport népszerűsítésére hoztak létre. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK