2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Szent Iván-éji néptánc gála a főiskola udvarán

Borbély-Juhász Ágnes  |  2015. 06. 22., 12:19

Az elmúlt néhány évben a Szent Iván éji rendezvényt összekapcsolták a Múzeumok Éjszakájával. Most a két programot szándékosan, külön napokon tartották, hogy aki mindkét eseményen részt kívánna venni, megtehesse. Ezért választották a Szent Iván előestéjére eső szombat helyett a pénteki napot az ünneplésére.

A sátor alatt összegyűlteket Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő, a Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke köszöntötte, felidézve a kalocsai Szent Iván éji hagyományokat, és a leghosszabb nappalt követő éjszaka különlegességét, amikor bármi megtörténhet.

Mint mondta, ilyenkor kívánni is szabadon lehet, majd megragadva ezt az alkalmat a volt Úttörőház színpadának felújítását kérte. Ám, hogy előbb bebizonyosodjon, hogy a legendának van-e alapja, vagyis van-e esély a megújult színpad megvalósítására, a helyszínen is kívánt valamit a képviselő: kalapot és muzsikát! Meg is kapta mind a kettőt, hogy aztán táncra perdüljön és felavassa a színpadot a csoportok előtt. [A színpadfelújítást illetően pedig úgy tűnik, bizakodhatunk! – a Szerk.]

Képgaléria megtekintése (39 db kép)

Forrás: Juhász Ágnes / KaloHírek

Az este  folyamán összesen 18 csoport lépett föl. Ők a következők: Drágszéli asszonykórus, Uszódi Hagyományőrző Néptánc Együttes, Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület, Piros Rózsa Táncegyüttes, Kalocsai Fiúk, Miske-Drágszél Hagyományőrző Néptánc Együttes, Géderlaki Népművészeti és Kulturális Egyesület, Garai Ifjúsági Tánccsoport, Foktői Hagyományőrző Néptánc Együttes, Szalkszentmártoni Néptánc Együttes, Mezei Virágok Népdalkör, Nádikó Ifjúsági Csoport (Szakmár), Kalocsai Liszt Ferenc AMI Bokréta, Eperföldi, Gyerökök, és Ifjúsági csoportjai, Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület Rezeda és Csajgorás együttese.

Dr. Magóné Tóth Gyöngyi a szervező Kulturális Központ és Könyvtár vezetője minden csoportnak egy-egy emléklappal mondott köszönetet színvonalas produkciójáért. Az este további részében táncházat tartottak a fellépők és a nézők aktív részvételével.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025-04-20 19:40:06
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK