2025. 07. 11. péntek
Lili, Nóra
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Ordasi Falunapok – Három nap vidám együttlét a hagyományok jegyében

Ordasi Falunapok – Három nap vidám együttlét a hagyományok jegyében
Illés György Cinó  |  2021. 09. 02., 13:10

Az Ordasi Falunapok hivatalos megnyitóján, szombaton délelőtt Font Sándor országgyűlési képviselő fontos kerékpárút-fejlesztési programot jelentett be, amely a térség kerékpáros turizmusára is élénkítő hatással lesz, növelve a Kalocsai-Sárköz Duna-menti falvainak látogatottságát, de a környék bringásainak is örömére szolgál majd.

Pénteken főleg a gyerekeknek kedvezett a program. Délután három órától népi játékok és légvár várt rájuk, emellett lufihajtogató – és a keze alól kikerülő figurák – is szórakoztatták a kisebbeket. Eközben a tájházban mackókiállítást is megtekinthettek.

Délután hat órától Vácz Péterné interaktív gyermekelőadását láthatták a gyerekek a tájház udvarán, a Kecskeméti Katona József Könyvtár támogatásával, A szerelmetes cipó címmel.

Azért a felnőtteknek is csurrant-csöppent némi szórakozási lehetőség az első napon, főkép ami a sportkedvelőket illeti, hiszen szintén hat órától tartották a Komjáti János emlékére rendezett focitornát.

Augusztus 28-án, szombaton a már hagyományos horgászversenyen indult a nap a Duna-parton hajnali hat órától. A falu központjában a kézműves kirakodóvásár reggel kilenc órától indult, ahol a míves termékeket nem csak megvásárolni lehetett, hanem a készítésük némely fortélyába is bepillantást nyerhettek az érdeklődők:


Egyidejűleg az e célra felállított sátrakban a baráti társaságok családi közösségek közös főzése is megkezdődött.

Fél tizenegykor tartották falunapok ünnepélyes megnyitóját, amelynek fényét László Attila, a 2011.évi Csillag születik tehetségkutató műsor felfedezettjének műsora emelte.
A megnyitón Szabó Zsolt polgármester mellett köszöntőt mondott Font Sándor országgyűlési képviselő is.

Képgaléria megtekintése (45 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


A képviselő egyebek mellett szólt arról a közelgő fejlesztésről, amelynek keretében Dunapataj és Fajsz között a Duna töltésén létesülhet új kerékpárút, kiegészítve a már meglévő szakaszokat és az egész sárközt átjárhatóvá téve a bringázók számára, egyúttal bekapcsolva térségünket a kerékpáros turizmus országos hálózatába is.

A megnyitó után a sokéves hagyományra visszatekintő Ordasi Képzőművészeti Alkotótábor kiállításának megnyitója következett a faluházban, Szabó Mátyás zenei közreműködésével.

Az Ordasi Falunapok egyik legfontosabb közösségi eseménye a Közös falunapi ebéd a nagy sátorban, ahol az önkormányzat vendégeli meg a település lakóinak apraját-nagyját és vendégeiket egy finom töltött káposztára.

Ebéd után, délután három órai kezdettel a Mohácsi Attila, Horváth Melinda és Kamenik Klaudia alkotta Maya Trió klasszikus operettműsora szórakoztatta a nézőteret megtöltő közönséget, majd Singh Viki zenés műsora következett, jól ismert magyar és külföldi slágerekkel.
Az énekes a közönséget is megénekeltette:


Szintén elmaradhatatlan összetevője az ordasi népünnepélynek a folklórprogram. Erről a Kalocsai Hagyományőrző Együttes néptánccsoportja gondoskodott. Műsorukból videóra is vettünk egy számot, amelyen Bencze Károlyné egy koreográfiáját mutatják be:


A folklór program tréfás pillanata volt, amikor a kalapos játékot láthattuk a férfiaktól. Ez a virtuskodásnak egy békés módja volt, hasonló a székes játékhoz, amikor eggyel kevesebb székre kell leülni a játékosoknak, és akinek nem jut hely az kiesik. Itt ugyan minden férfinak van kalapja, de a zenekar egyre gyorsuló ütemben húzza a nótát, így egyre nehezebbé válik a feladat: a legényeknek, férfiaknak ugyanis a mellettük álló fejéről kell levenni és a saját fejükre tenni a kalapot a zene ritmusára. Aki hibázik, kiáll a körből. Végül csak kettő maradhat, akik szemtől szemben játsszák le egymás közt a párbajt a dicsőségért.


A színpadi műsorkínálat utolsó eleme az Easter együttes koncertje volt, akik jól ismert magyar rock és pop örökzöldekkel örvendeztették meg a közönséget. A szombati nap a falunapi bállal zárult, ahol a Joy Party zenekar húzta a talpalávalót a hajnal három órai program zárásig.

A település hagyományai szerint a háromnapos program záróakkordja a vasárnap tizenegy órakor kezdődött ökumenikus istentisztelet volt a szabadtéri színpadon, amelyet agapé követett.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK