Döbbenet és értetlenség uralja Öregcsertőt, a családtagokon kívül a község felnőtt lakosságát is erősen megrázta a vasárnap reggel fél nyolckor megtalált, 24 éves fiatalember öngyilkossága. Az évek óta Angliában dolgozó, 180 centiméter magas, jóképű, jó modorú és szorgalmas, utónevének kezdőbetűje szerint M. a szigetországból volt itthon szabadságon, de a tervezett augusztus 11-i visszautazása a tragikus esemény miatt örökre elmarad.
Ma a településen járva először két, fekete ruhába öltözött, egy fiatalabb és egy úgy az 50-es éveiben járó hölgy tájékoztatott bennünket arról, hogy a család teljesen értetlenül áll az eset előtt.
M-ről mindenki úgy tudta, úgy gondolta, hogy különösen angliai tartózkodása óta jól mennek a dolgai. Kiegyensúlyozott, éli a hasonló korú fiatalok életét, amibe egyszer-egyszer egy nem a szélsőségekig elmenő buli is belefér. Mint mondták, a fiú búcsúlevelet vagy bármilyen utalást arra, hogy mire készül, nem hagyott hátra, így talán soha nem tudják meg, mi lehetett az oka, hogy önmaga ellen fordult.
Ettől többet Öregcsertő főutcája, a Kossuth Lajos utca 132. szám alatti ház tulajdonosától tudtunk meg, akit azért is erősen megrázott az eset, mert a fiatalembert ő fedezte fel vasárnap reggel fél nyolckor. Akkor még abban a hiszemben hívta fel a polgármestert, hogy a szombati falunap egyik ittasságában elkóborolt résztvevőjére bukkant a portához tartozó három hektáros, részben körbekerített birkalegelő egyik fasorral szegélyezett részén.
Ahogy elmondta, először arra lett figyelmes, hogy a ház kerítésének végétől pár száz méterre lévő fa tövében egy a permetezésnél magasítóként használt, a helyszíntől állandóan több száz méterre tárolt kis szék, vagy ahogy a katonaságnál mondják, stoki van eldőlve a fa alatt.
A szokatlan jelenség miatt ment közelebb, majd amikor azt látta, hogy egy ruházata alapján férfi, fejjel a falu irányába fekszik a fa tövében, felhívta a polgármestert, ő segítsen ennek a szerencsétlen másnaposnak hazajutni.
Kis-Vén László perceken belül a helyszínen volt, de neki is kis időbe telt, míg a helyzetet felmérve tudatosult benne, miért is van eldőlve a kisszék és mire is szolgálhatott a fiatalember nyakán lévő, három-négy méteres hosszabbító, és hogy ki is lehet ő valójában.
A helyszínelést a Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai a kalocsai ügyeletes háziorvos bevonásával végezték.
Mint megtudtuk, az elsődleges orvosi vélemény szerint a fiatalember halála akkor már közel 24 órája bekövetkezhetett.
Erre utal az is, hogy M-et a falunapon már nem látták. A holttestet felfedező gazda szerint ahhoz, hogy a széket a fiatalember egyáltalán megtalálja, a körbekerített legelő szélén lévő fasorhoz egy napraforgótábla szélén eljusson, a végzete helyszíneként szolgáló fát, annak legerősebb ágát kiválassza, nappali, vagy legalábbis ahhoz közeli fény kellett.
Így a fiatalember a falutól úgy másfél kilométeres gyalogúton, a helyszín felé tartva még ezerszer meggondolhatta volna magát, de vélhetően nagyon elszánt volt. Ám ennek az elszántságnak olyan, a kívülállók számára nem érzékelhető lelki oka lehetett, amire talán soha nem derül fény.
A hozzátartozók cáfolták, hogy a fiatalembernek dolga lett volna a törvénnyel, vagy hogy hasonló kísérlete lett volna.
Vasárnap reggel óta Öregcsertő gyászol, az emberek megrendülten, visszafogottan beszélnek az esetről, aminek talán legfőbb tanulsága: jobban oda kell figyelnünk még azokra is, akik csak apró jelét adják annak, hogy mentálisan segítségre szorulnak.
A rendőrség által kiadott szűkszavú közlemény szerint az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, ami azt jelenti, hogy idegenkezűségre utaló adat, információ – hozzátesszük, a szóbeszéd ellenére – nem merült fel.
Amennyiben információnk lesz a fiatalember temetésének időpontjáról, arról tájékoztatjuk olvasóinkat.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!