Február 24-én, vasárnap az egykori bányászvárosban Tatabányán meccselt a Kalocsai SE NBII-es női röplabda együttese a bajnoki rájátszás második fordulójában, ahol a hazai amazonhad volt a találkozó abszolút esélyese.
Az ősszel Kalocsán is lerendezett bennünket a dunántúli armada (3:0) egy emlékezetesen gyorsan megnyert első szett után (25:7), amelyet most is megismételtek, hiszen 25:5-re hozták a játszmát.
Szó szerint kiszerváltak bennünket a mintegy tíz percig tartó „menet” során.
Talán ezért is küldte fel az edzőjük a teljes „kispadot” a második játszmában, de ez rögtön megbosszulta magát, mert
a magához tért kalocsai hölgykoszorú 25:13-ra vágott vissza negyedórányi ütésváltást követően (1–1).
A folytatásban remek labdameneteket produkált a két együttes, de
a géppuskalábú tatabányaiak a térfelük minden négyzetcentiméterére odaértek,
miközben koncentrációban és a befejezések dinamikájában is fölénk kerekedtek és behúzták mindkét játszmát (25:17, 25:19), és ezzel 3:1-re a mérkőzést.
Folytatás március 2-án, szombaton hazai pályán, amikor majd az Érd egyre izmosodó fiataljai érkeznek hozzánk. Kezdés 11 órakor, helyszín a Városi Sportcsarnok arénája, ahova lányaink ezúton is hívják és várják törzsközönségüket.
MESTERMÉRLEG:
Szigeti Anna edző: Az első szettben, akárcsak ősszel Kalocsán, a nyitásaikkal szinte bedaráltak bennünket, hiszen csupán öt pontig jutottunk a 11.percig tartó játszma során. A második szettre feljavult a teljesítményünk is, de azt rögtön hozzátenném, hogy ekkor mindenkit játszattak a hazaiaknál, ám a 25:13-as játszmagyőzelmünk önmagáért beszél. A következő két szettben parádés labdameneteket láthatott a közönség, ahol a hazaiak bombabiztos alapjátékuknak is köszönhették, hogy mintegy háromnegyed óra alatt, de behúzták a két játszmát, az 1 óra 12 percig tartó találkozón.
TRSE – KSE 3:1 (5, –13, 17, 19)
50 néző, vezette: Szél M., Kovács R.
Kalocsai SE: Szigeti A., Fekete L., Fekete G., Kovács P., Fehérvári A., Pajsán K. Csere: Greksa Zs., Horváth E., Izsák B.
Vezetőedző: Szigeti Anna.