Jövő hétfőn reggel indul a Tomori Pál Könyvtár a Magyar Kultúra Hete alkalmából indított rendezvénysorozata. A kínálat összetétele a tavalyihoz hasonlóan alakul, ami azt jelenti, hogy minden korosztály találhat benne neki való csemegét.
Ahogyan a tavalyi évben is hírt adtunk a könyvtár ünnepi kínálatáról, majd beszámoltunk ennek megnyitójáról és a rendezvénysorozat keretében az általános iskolások számára megtartott szép magyar beszéd versenyről is, így az idei évben sem feledkezünk meg a tartalmas esemény programajánlójáról.
Az ünnepélyes megnyitót a szervezők jövő hétfőn délután öt órakor tartják, de addigra már programok során lehet túl a kultúrára éhes közönség, például az anyanyelvi verseny idei járási fordulóját is hétfő délelőtt tartják, igaz, anyanyelvi vetélkedőből jut keddre is.
Az ünnepi hetet ezúttal Ramháb Mária megyei könyvtárigazgató nyitja majd meg, valamint ünnepi köszöntőt mond Kinyóné Lakatos Melinda, és közreműködik Buda Ádám énekmondó is. A megnyitó vezérmotívuma a kultúra hete apropójából adódóan a Himnusz, amely a hét során többször is felbukkan majd, például a különböző helyszíneken megtartandó villámcsődületek alaptémája is ez. Ezek az alkalmak – a műfaj sajátosságainak megfelelően – külsős helyszíneken, a Belvárosi illetve a Kertvárosi Tagiskolában, az Eperföldi Általános Iskolában, és a Dózsa könyvtárában kerülnek megtartásra.
Több alkalom az időseket igyekszik bevezetni az internet világába, de a szociális otthonban nyugdíjas könyvklubot is tartanak majd. A legidősebbek mellett a legkisebbekre is gondoltak a szervezők, így a Baba-mama klub is a repertoárra került.
A hét során lesz népzenei nyíltnap a Mezei Virágok Népdalkörrel, néptáncos megemlékezés Bencze Károlyné emlékének adózva, valamint komolyzenei program, folytatva a Hangszerországban tett barangolásokat, illetve a Tudásklubban teret adva Leányfalusi Vilmos orgonaművész, főszékesegyházi karnagy bemutatkozásának. A mesterségeket Kovács László fazekas mester képviseli, a róla szóló könyv bemutatójára a Dózsa könyvtárában került sor.
Szintén a Tomori Könyvtártól eltérő helyszínen, az egykori Tiszti Klubban történelmi fotótárlat nyílik a galíciai és az olasz fronton készült képanyagból. Emellett a keleti kultúrák is bemutatkozási lehetőséget kapnak majd, és angol, francia, orosz idegen nyelvű társalgás is gazdagítja a programot.
És ami elmaradhatatlan: a rengeteg mese!
A nem csak gyerekeknek szóló irodalmi csemegék számos formában és alkalommal kerülnek elő a hét során: csütörtökön az ovisokat vezetik be a magyar népmese csodáiba, pénteken a Kacsóka Bábszínház nyílt napja lesz, szombaton pedig a gyermekkönyvtárban tartanak fölolvasást a mesemondó verseny résztvevői.
Idén is kapcsolódik gyűjtés a rendezvénysorozathoz a Dévai Alapítvány javára, hiszen „Jónak lenni jó, nem csak karácsonykor”. Ahogyan a rendezvénysorozat plakátja is hirdeti: „A könyvtár a kultúra műhelye”. Ennek megfelelően a rendezvények ingyenesek!