A múlt hétfői testületi ülésen – az ellenzék ellenszavazataival – eladtak egy önkormányzati tulajdonú szántó művelésű termőföldet. Szabó Balázs az ügylet kapcsán a vagyoneladások előkészítésére új, alaposabb eljárásrendet sürgetett, Dr. Bálint József szerint jó arra a régi is. Szabó a töredékhektáros szíjparcella sorsán talán túl is mutató kérdése, illetve elképzelése indoklása közben egyúttal holnapi témánknak is megágyazott.
Szabó Balázs egy kérdéssel kezdte: mi volt eddig a sorsa a területnek, ki gondozta, ki használta, milyen célra? – kérdezte, mivel az a Vagyonhasznosító Kft. kezelésében volt, és erre nem tért ki az írásos előterjesztés.
A továbbiakban megismételte az előző testületi ülésen tárgyalt ingatlanértékesítési kérdésének kapcsán hangoztatott álláspontját, amely szerint az ilyen döntések előkészítése során részletesebb tájékozódással, tájékoztatással kellene segíteni a képviselők munkáját. Ez az előterjesztés is tartalmaz egy 6-szor 10 centis kis térképkockát, ami senkinek nem mond semmit – mutatta föl az előterjesztéshez csatolt térképvázlatot –, ezért vette a fáradságot, kikérte a Vagyonhasznosító Kft. térképét.
A folytatásban a képviselő elmondta: másodmagával fölkereste a helyszínt, ahol a terület azonosítása több órás program volt. Ezt azért mondta el, hogy érzékeltesse, hogy
úgy ad el területeket az önkormányzat, hogy a képviselők azt sem tudják, hogy a terület hol van, milyen adottságokkal rendelkezik, mit tudna kezdeni vele az önkormányzat E mellett más szóba került területet is fölkerestek, és ugyanezt tapasztalták – azt sem lehetett megállapítani, hogy hol vannak a telekhatárok. Ezért egy olyan eljárásrend kialakítását sürgette, amelynek során akár a gazdaságfejlesztési bizottság a kérdésekről folytatott eljárásának részeként keresse föl a helyszíneket, akár a kezelő Vagyonhasznosítási Kft. szervezésében legyen lehetőségük a képviselőknek terepbejárásra.
Konkrétan a napirendhez hozzászólva azt mondta, annak elfogadását azért nem támogatja, mert úgy véli, a termőföldet az önkormányzat is tudná megfelelően hasznosítani. De amennyiben nem, akkor is inkább haszonbérletbe adná a földet, akkor is, ha az előterjesztéshez csatolt számítás szerint 20-23 év alatt termelné ki a most realizálható bevételt. Ha például öt évre bérbe adnák, majd utána adnák el, akkor máris „más a leányzó fekvése”, máris jobban járna az önkormányzat.
Bálint József erre azt az észrevételt tette, hogy az egységes, közhiteles földnyilvántartást már II. József bevezettette, és ma már a GPS koordinátákat is jelzi a telekkönyv, ezért elutasította a képviselő érvelését, hozzátéve, hogy nem fognak a Geodéziával kitűzetni minden telket, mert anélkül is a nyilvántartásban helyrajzi szám alapján tudják minden adatát, hasznosítását is. Ha valaki bejárja a területet, annak örül, de azt ne hozza föl a képviselő, hogy az eljárás nem kellő alaposságú, mert ezt szolgálja a közhiteles ingatlan-nyilvántartás.
Mindehhez a jegyző, dr. Kiss Csaba azt fűzte hozzá, hogy új lehetőség, amely egy-másfél hete áll rendelkezésre, hogy Google [Earth] alapú térképen az összes, Kalocsa területéhez tartozó helyrajzi számot föl tudják tüntetni. Ha bárkinek ilyen gondja van, nyugodtan forduljon segítségért a jegyzőséghez. Tehát beazonosítható a terület, és az is szerepel a nyilvántartásban, hogy mi a művelési ága, vagy hogy mit csinált vele a Vagyonhasznosító – mondta Bálint József, majd az aljegyzőnek adta meg a szót, hogy „esetleg mit tud még hozzátenni, mit termelünk rajta, mit nem termelünk rajta.”
Dr. Tóth Kovács Ádám elmondta: tudomása szerint a Vagyonhasznosítási Kft.-nek jelenleg nincs érvényes haszonbérleti szerződése a területre. Lehetséges, hogy valaki használja, de az önkormányzat nyilvántartásában haszonbérleti szerződés nem lelhető föl.
Szabó Balázs reflektálásra kapott szót. Elmondta: ő is tud a polgármester által emlegetett nyilvántartásról, meg is szerezte a térképet és beazonosította a területet. Azt viszont nem érti, mi az akadálya, hogy akár valamelyik bizottság, vagy a képviselők az ingatlanértékesítési viták előtt személyes szemrevételezéssel győződjenek meg a terület, illetve ingatlan tényleges állapotáról.
Viszontválasza közben Szabó a Vagyonhasznosítási Kft.-től kapott térképet magasra emelve azt a képviselők előtt meglengette, ami már a második papírlobogtatás volt ezen a derűs őszi délutánon. Azonban ezekről sajnos nem készült fotónk, mert akkor még nem gondoltuk, hogy e momentumnak jelentősége lesz – erre holnap visszatérünk!
A polgármester szerint a képviselők személyes tájékozódására megvan a lehetőség, a bizottságok és a képviselők is szemrevételezhetik a helyszínt, és ez a jövőben is így lesz, de ezt nem kívánják szabályozni.
A Fidesz-KDNP álláspontja nem változott
Filvig Géza úgy vélte, nem csak saját nevében, hanem a Fidesz-KDNP képviselőinek nevében is mondhatja, hogy az ingatlaneladások tekintetében a véleményük nem változott. Főleg úgy, hogy jelen eladást is csak egyetlen értékbecslés előzte meg, és az általa adott minimum-maximum értékhatárok alsóértékét az ajánlat épphogy csak meghaladja.
Olcsón akar az önkormányzat eladni, ezért a Fidesz-KDNP az értékesítést nem támogatja – jelentette ki Filvig.
Az értékbecslés megtörtént, és eladni továbbra is azon az áron lehet, amit megadnak érte, ezt továbbra is fönntartja, de nem hiszi, hogy érték alatt adnák el az ingatlanokat. A terület hasznosításának biztosítása érdekében is szükséges egyes területek értékesítése – foglalta össze álláspontját válaszában a polgármester. Ez még csak nem is ipari terület, ezért nem érti az aggályokat – tette hozzá a polgármester.
Miután Katus Attila, a pénzügyi bizottság elnöke az általa vezetett testület támogató álláspontját tolmácsolta –más hozzászólás nem lévén – Bálint szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot, amelyet a testület a teljes jelenlévő ellenzék ellenszavazatával – hét igen szavazattal négy nem ellenében – elfogadott.
Ezzel hozzájárultak, hogy az 0559/10 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 2064 m2 területű, 7,87 aranykorona értékű termőföld értékesítésére a polgármester szerződést kössön az ajánlattevővel, 309 ezer forintos vételáron.
Hogy szükséges volna-e egy intézményes rendszert kialakítani arra, hogy a képviselők tájékozódjanak ingatlanjaink tényleges állapotáról, használati értékéről, mielőtt döntenek azok értékesítéséről, arról tehát a polgármester és Szabó Balázs álláspontja merőben különböző, a testület többi tagjának álláspontja a vitából nem derült ki.
Ön hogy gondolja?
Szabó Balázs kétszeri térképlengetése jó nyitánya volt egy másik napirendről szóló, tervezett cikkünknek is.
Holnapi témánk tehát: Papírlobogtatás!