Felemelő zenei és közösségi élményt nyújtott múlt vasárnap, november 12-én a Városháza dísztermét megtöltő, mintegy kétszáz fős közönségnek a Kalocsa Kamarakórus fennállásának 25. évfordulója alkalmából adott koncertje, amelyen bemutatkozott a kórus új fellépő ruhája is, és az októberben Pakson tartott KÓTA minősítő koncertjük teljes programja is elhangzott.
Városunk nemrégiben egyesületté alakult énekkara az októberben Pakson az ottani városi vegyes karral közös első minősítő koncertjén az e kategóriában adható legmagasabb pontszámmal szerzett arany fokozatot. Az ott elhangzott, négy kórusműből álló versenyprogram összes darabját hallhatta itt is a közönség, sőt, a program szerinti nyitó és záró szám is azonos volt: Bateson Beauty is a lovely sweet című művével indult, és Fekete Gyula, kalocsai származású zeneszerző kalocsai népdalokat feldolgozó szvitje zárta – azaz zárta volna, ha a közönség egy ráadás számot ki ne csikart volna ovációjával.
Így Bárdos Lajos Dana-dana című, szintén népdalfeldolgozásokat csokorba kötő alkotásával ért véget az est, amelynek műsorán ezek a darabok szerepeltek még:
A koncertprogramból látható, hogy a repertoáron egyetlen régi zenei kompozíció – a nyitószám – mellett XIX-XX. századi, illetve kortárs darabok szerepelnek. Mind közül a legújabb a kalocsai származású Fekete Gyula által szerzett Kalocsai népdalszvit volt.
A koncert félidejében az énekesek rövid pihenőre vonultak, amíg Nagy Angéla PowerPoint prezentáció segítségével, diavetítéssel mutatta be az énekkar életét, átélt kalandjait, sikereit.
A koncert konferansziéja Füstös Éva volt, aki dr. Filvig Géza megnyitó gondolatai és köszöntő, valamint a város kulturális életét színesítő tevékenységért köszönetet mondó, a kórusnál folyó munkát méltató szavai után röviden bemutatta az Englerné Böttger Boglárka vezette énekkart, majd egyenként konferálta fel a darabokat.
A kórust köszöntötte Babenyecz László, a Paks Városi Vegyes Kar karnagya is, akinek kórusával a kalocsai énekkar több éves baráti kapcsolatot ápol.
A közönség soraiban jelen volt Lakatos Istvánné Klári néni, aki az énekesek nagy részét még az egykori Ének-Zenei Általános Iskolában tanította és vezényelte a kötelező énekkari órákon, valamint az énekkar első karnagya, Villányi Eszter is.
Villányi Esztert a kórus oszlopos tagja, Jakab Róbert virágcsokorral köszöntött a jubileum alkalmából.
A Kalocsa Kamarakórus a koncerttel egyben köszönetet mondott a sok támogatásért, adományért, amellyel segítőik hozzájárultak a női szólamok új fellépő ruháihoz, amelyeket e koncerten láthatott először a közönség. A férfikar egyelőre csak egyforma fehér inggel gazdagodott.