Itt találod az összes cikket a „Villányi Eszter” témában!
Néhány évvel ezelőtt tűnt föl városunkban Englerné Böttger Boglárka, aki a Liszt Ferenc AMI szolfézstanáraként állt munkába. Nem sokkal később Villányi Esztert váltotta a Kalocsa Kamarakórus élén. Hogyan került városunkba és a kórus élére? Hogyan értékeli az általa és elődje által a kórussal végzett munkát, és hogy látja a jövőt? A fiatal kórusvezetővel beszélgettünk.
Felemelő érzés volt látni, hogy több korábbi kórustárs elfogadta a meghívását, majd a Barátok című kórusműnél felmentek a színpadra és együtt énekeltek.
Múlt vasárnap Soltvadkerten elsőáldozási szentmisén adott énekes szolgálattal vendégszerepelt a Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola harmadik és negyedik osztályos tanulóiból önkéntes alapon verbuválódott, Villányi Eszter vezette énekkara.
December 20-án, vasárnap a megszokott fél öt órai kezdettel tartották az idei advent utolsó gyertyagyújtó ünnepélyét.
Hangverseny és zenei flashmob is volt Kalocsán október elsején.
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.