2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Húsz éves jubileumát ünnepelte a Kalocsa Kamarakórus – „Ekkora sikerünk még soha nem volt!”

Zsiga Ferenc  |  2018. 11. 20., 14:00

A Kalocsa Kamarakórus két évtizedes munkásságának, a jó szervezésnek köszönhetően szombaton este zsúfolásig megtelt a Szent István király út 2-4. szám alatti épület Kamaraterme. A 250 résztvevőből mintegy 50 főnek már csak a folyosón jutott ülőhely, de a zenei élmény számukra is pótolta, hogy a kórust és annak egyes tagjait csak hallhatták. A jubileumi koncert az augusztusi díjátadón is nagy sikerrel előadott, Wolf Péter zeneszerző által komponált Musica Beataval kezdődött.

Felemelő érzés volt látni, hogy több korábbi kórustárs is elfogadta az aktív tagok meghívását, majd a második szánként előadott Barátok című kórusműnél felmentek a színpadra és együtt énekeltek.

Ezt követően, már csak az aktív tagok előadásában, végig Englerné Böttger Boglárka vezénylete mellett, két kórusmű következett: Lutkin: Az Úr áldjon és tartson meg,valamint Kodály Zoltán: Fölszállott a páva örökbecsű darabja.


Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek

A műsorvezetőt, Fekete Antalt váltó Füstös Éva adatokban, részletekben gazdagon méltatta Villányi Eszter kórusalapító, kórusszervező munkásságát. Ám hogy a kórustagok énekhangon is kifejezzék köszönetüket, a Kamarakórus Villányi Eszter tiszteletére a tanárnő, kórusvezető kedvenc művét, Mendelssohn: Nézd ébred már… című dalát az ő tiszteletére énekelte el. Portálunk a helyszínen készült videofelvételével ezt a számot osztotta meg a nyilvánossággal, illetve a facebook megosztásoknak köszönhetően ez terjedt az interneten.

A koncert első része népdalfeldolgozással, a Dana-danával zárult.
Amíg a kórus a szünetben pihent, Csupor Balázs, a zeneiskola tanára zongoradarabokkal szórakoztatta a közönséget.


Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek

Csupor Balázs ezt követően is a színpadon maradt, Liszt: Ave Maria, és Bach: Jesus bleibet meine Freude című darabjának előadásakor orgonán kísérte a kórust. Az előadás a kaláka együttes által ismertté vált Weöres Sándor: Vonzások című versére írt művével folytatódott, majd a záró szám, Bárdos Lajos: Régi táncdal című műve következett.


Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek

A program szerint a jubileumi koncertnek itt lett volna vége, de amint azt előre sejteni lehetett, a közönség vastapssal ráadást követelt. Nem volt mit tenni, az elismeréstől meghatódott, boldog kórustagok búcsúzóul a Shyahambát adták elő, dobkísérettel.

A koncert végén az egyik kórustag a jubileumi koncertet úgy értékelte: annyit tudok mondani, hogy ekkora sikerünk még soha nem volt! Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy ezen a neves napon velünk volt, és éreztette, hogy élvezi a zenét, ami a mi életünknek, közösségünknek immár húsz éve, hétről hétre, próbáról próbára része.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK