Pénteken a Platán rendezvényközpont teraszán tartották a Hang Vagy tehetségkutató verseny második, kifejezetten a gyermek korcsoport nevezőit felvonultató válogatóját. Ha a két héttel ezelőtti első megmérettetésre azt mondtuk, hogy nem várt színvonalú előadásokat hozott, akkor ezt ezúttal fokoznunk kell, a gyerekek ugyanis felnőtteket megszégyenítő énektudással, sokuk mély átéléssel, egyesek jól láthatóan színpadi rutinnal álltak egy szál mikrofonnal a kezükben az ezúttal új formációban értékelő zsűri és a megjelent háromszáznál is több néző elé.
A műsorvezető ezúttal is Madainé Szilágyi Anita volt, míg a négyfős zsűriben az első alkalommal is bíráskodó Kerekesné Geri Zsuzsanna és Csapai Szabolcs mellett ez alkalommal Szűcs Beáta és Papp Róbert foglaltak helyet.
Kerekesné Geri Zsuzsannát és Csapai Szabolcsot korábban már bemutattuk olvasóinknak, most ugyanezt tesszük a két új zsűritaggal, Szűcs Beátával és Papp Róberttel is.
Szűcs Beáta gyermekkorában zongorázni, furulyázni tanult, és a zeneiskola könnyűzenei zenekarában énekelt. Középiskolás korában Kerekesé Geri Zsuzsa tanárnőnél képezte magát. Érettségi után a Hartai Zeneiskola tagozatain szolfézst, furulyát oktatott. 2010-ben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola ének-zene szakos tanárjaként végzett. Több zenekarban is, például a Solennita Társulatban, a Millenium Rocktársulatban, és a Pozitív zenekarban énekelt, 2009 óta a Country Road énekese. A könnyűzene mellett a népzene is közel áll a szívéhez, a Dunapataji Népdalkör tagja. Jelenleg a Kalocsa Kulturális Központ munkatársa.
Papp Róbert tanító, 30 éve dolgozik az Eperföldi Általános Iskolában. 30 éve gitározik hobbi szinten, ezalatt több tucat gyerekkel ismertette meg e hangszer használatának alapjait. Dobórákat is ad, s igen büszke arra, hogy dobos tanítványai közül ketten már zenekarban játszanak. 2008-ban egy barátjával megalapította a Country Road zenekart, melynek jelenleg is dobosa, szövegírója, zeneszerzője. 2000 óta száznál is több verset zenésített meg, játszott fel, énekelt el Zsófi lányával közösen, melyek közül egyik országos első helyezést ért el. A zenélés mellett hobbija a versírás, a tűzzománcozás és az inka kultúra. Szenvedélyesen gyűjti a régi tankönyveket, ifjúsági könyveket, folyóiratokat, hangszereket.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Az érdeklődés, lévén gyerekekről van szó, jócskán meghaladta a két héttel ezelőttit, pedig már akkor szűknek bizonyult a Platán belső tere. Mivel a válogató ugyanúgy zajlott, mint legutóbb – vagyis a nézők egy-egy szavazólapon a verseny közben leadhatták voksukat kedvencükre, a legtöbb szavazatot kapott versenyző pedig egyenes ágon az elődöntőbe jutott –, könnyű volt meghatározni a résztvevők számát. A szervezők az est végi összesítés után kijelenthették: 340 érvényes szavazólap alapján hirdetnek eredményt.
Hogy mennyire erős volt a mezőny, és hogy a közönség minden tagjának szavazata számít, azt az is bizonyította, hogy a továbbjutó kislány mindössze 3 szavazattal előzte meg a második legtöbb voksot begyűjtő társát.
De nézzük sorjában!
Az estét a mezőny legfiatalabb versenyzője, az elbűvölő 9 éves, kalocsai Hegedűs Szemira nyitotta, a Honeybeast A legnagyobb hős című számának előadásával. Szemira énekelni eddig még nem tanult, zenei tapasztalata viszont van, hegedűn játszik. E mellett néptáncol, és Hip-Hop táncra is jár, szereti a rock zenét, sőt retrodisco zenét is szívesen hallgat.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
A 10 éves miskei Tamási Donát Szandi Anya, tőled ragyog fent az ég című számának eléneklésével nemcsak saját édesanyja, hanem bizonyára minden szülő lelkét megérintette. A végig huncut mosollyal előadott dalt azzal együtt is magabiztosan prezentálta, hogy egy technikai baki miatt kétszer kellett nekifutnia. Donát egyébként már saját dalt is írt, az éneklésen kívül furulyázik, a versenyen pedig azért indult, hogy híres legyen.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
A 10 éves, ugyancsak kalocsai Varga Violett a mezőny egyetlen angol nyelvű dalt választó versenyzője, Emeli Sande Read all about it című, kétségbevonhatatlan tehetséggel előadott rádióklasszikusával vívta ki a zsűri elismerő szavait. Violett már korábban is indult tehetségkutatón, jelenleg a zeneiskolába jár énekórákra, de zongorázni is tanul. Szeretne saját dalokat írni és énekelni.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Szilágyi Dorina mongol (!) nyelven előadott dalával kétségkívül az est egyik üde színfoltja volt. A 11 esztendős dunapataji kislány szintén indult már korábban tehetségkutató versenyeken. Elmondása szerint a metálzenén kívül mindent szeret, még a népdalokat, musicaleket is. Választott dala egy kisfiúról szól, akinek édesanyja elhunyt egy balesetben. A fiú álmában kézenfogva sétál vele, és mikor énekel, úgy érzi, édesanyja mosolyogva néz le rá a mennyből:
A 11 éves Halasi Géza Hartáról érkezett. Hat éve jár zeneiskolába, 3 éve zongorázik. Zséda Szürke patás című számával igyekezett meggyőzni a zsűrit énektudásáról.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Demjén Ferenc Honfoglalás című dalát énekelte el a 12 éves kalocsai Farkas Dorina, aki mindenféle zenei műfajt kedvel. Ezen a versenyen azért indult, hogy legyőzze félelmét és elérje álmát. Négy éve tanul klarinétozni, de rendszeresen sportol, szertornázik és a helyi evezős szakosztály oszlopos tagja.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Horváth Elvira Kíra 12 éves kalocsai versenyző. Énekelni eddig még nem tanult, zongoraleckéket viszont már négy éve vesz fáradhatatlanul. A pop zene mellett szereti a rapet és a komoly zenét is. A Hang Vagyra – amelyre Csemer Bogitól a Parfümot hozta – azért nevezett, hogy kipróbálja magát és az énekléssel örömöt szerezzen az embereknek.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Frankhauzer Lili szintén kalocsai induló, 12 éves, gitározni és csellózni tanul. Énekesnő vagy színésznő szeretne lenni, örömét leli a táncban és a színészkedésben. Azt már most bizonyította, hogy színpadra termett, Oláh Ibolya Magyarország című dalát magabiztos hanggal és kiállással adta elő. Produkciójával nemcsak a zsűrit, hanem a népes hallgatótábort is sikerült meggyőznie, hiszen
ő kapta a legtöbb közönségszavazatot,
amellyel az első válogatógyőztes Benedek Viktória mellett már biztos elődöntős.
A 12 éves kalocsai Rácz Dominika úgyszintén a kalocsai zeneiskola növendéke, zongorázni tanul. A nevezéssel legfőbb célja, hogy legyőzze lámpalázát és megmérettesse magát. Az éneklés mellett Hip-Hop táncol is. A válogatón Leonard Cohen Hallelujah című számát énekelte magyar nyelven.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
A 12 éves miskei Jagicza Zsófia ugyancsak Boggie Parfüm című számát választotta. Eddig még nem tanult énekelni, de a későbbiekben szeretne ezzel foglalkozni.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Zenekarban énekelne, ha felnő a 13 éves Oszmayer Hanna, aki Hajósról érkezett, énekelni Baján tanul, de fuvolázik is. Szereti a magyar és az angol pop zenét, valamint a jazzt. Rúzsa Magdi Áprilisával színesítette a válogató dalpalettáját.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
„Szőkével álmodott” Patai Zsolt Péter, vagy legalábbis egy produkció erejéig igyekezett ezt elhitetni közönségével. A dunaszentbenedeki fiatalhoz a mulatós zene és rock áll legközelebb, vágya rendszeresen közönség előtt énekelni.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Utolsóként Halasi József, a gyermek mezőny rangidős versenyzője lépett színpadra. A 15 esztendős hartai fiatal Dunaújvárosban környezetvédelmi technikusnak tanul. Hartán 9 évig járt zeneiskolába, ahol trombitázni tanult. Elmondása szerint mindenféle zenét szeret, erre az alkalomra a Jégvarázs animációs filmből ismert Legyen hó című számot választotta.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
És persze ne feledkezzünk meg a mezőny egy további versenyzőjéről, a Hegedűs Szemira melletti másik „legkisebb” 9 éves Szentgyörgyi Diánáról se, aki két hete mutatta meg csilingelő hangját a zsűrinek.
A gyermek mezőnyben tehát a most közönségdíjas Frankhauzer Lilin kívül 13 további induló várja a zsűri döntését az elődöntőbe jutást illetően. De addig is hátra van még a felnőtt mezőny második (egyben utolsó) válogatója, amelyet most pénteken este nyolc órától, 11 fellépővel a sétálóutca Il Primo étterem előtti szakaszán tartanak. Az elődöntő június 2-án, a döntő 23-án lesz.
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!