Itt találod az összes cikket a „énekverseny” témában!
Két gyermek és négy felnőtt már biztosan ott lesz három hét múlva a döntőben.
Ma délelőtt a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában járt a Hang Vagy tehetségkutató énekverseny zsűrijének három tagja, Kiss Zsuzsa, Kiss Tibor és Csapai Szabolcs. A zsűritagok az egyik elődöntőst, Horváth Elvira Kirát lepték meg tanóra közben, a 3. B-seket megénekeltették, és persze nem érkeztek üres kézzel egyik osztályba se.
12 kiadó hely maradt a jövő heti elődöntőbe.
Kicsik nagy hanggal, avagy megtartották a Hang Vagy tehetségkutató második, kifejezetten a gyermek korcsoport nevezőit felvonultató válogatóját.
Az országos énekes tehetségkutató versenyek stúdióinak mintájára álváltoztatott Platán rendezvényközpontban péntek este tartották a Hang Vagy első válogatóját. Tizenhárom jelentkező, a verseny címadó dala, de tulajdonképpen e szerepkörben maga a zsűri és a műsorvezető is ezen az estén debütált.