2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Török Luca a Hang Vagy harmadik biztos továbbjutója

Borbély-Juhász Ágnes  |  2017. 05. 27., 19:34

Péntek este az Il Primo étterem előtti sétálóutca-szakaszon tartották a Hang Vagy tehetségkutató verseny harmadik, egyben utolsó válogatóját, amelyen 12, a felnőtt kategóriába sorolt versenyző adta elő választott dalát. Ketten saját számmal indultak, megint volt musical előadás, de hallhattunk rockot és pop dalokat is. Ezzel immár a teljes mezőny bemutatkozott a közönség és a zsűri előtt, utóbbi még ezután hozza meg döntését a továbbjutók kilétét illetően. A közönség viszont egy versenyzőt tegnap is beszavazhatott az elődöntőbe: Török Luca előadása tetszett a legtöbbeknek.

A fellépőknek fel kellett kötni a gatyájukat, ismerve az első és a második válogató indulóinak produkcióit, ráadásul – mint a helyszíni nyilatkozatokban sorra elhangzott –, annyi ember láttán, mint amennyien tegnap összegyűltek az Il Primo étterem székekkel és asztalokkal jócskán megtoldott teraszán, a lámpaláz érzését is valamennyiüknek le kellett küzdenie.

A fellépőket ezúttal is Madainé Szilágyi Anita konferálta, és a zsűriben is ugyanazok értékeltek, mint múlt héten, azaz Kerekesné Geri Zsuzsanna, Csapai Szabolcs, Szűcs Beáta és Papp Róbert véleményezte a hallottakat és látottakat.

Az estét a mostani válogató legfiatalabb fellépője a 16 éves jelenleg Baján tanuló, de hajósi származású Kohl Viktória a Játékkészítő c. musicalből választott előadása nyitotta, majd a 26 esztendős, korábban már a Dunakanyar Hangja és a Ceglédi Gigasztár versenyeken is indult Schultz Alexandra Bajáról robbantott egy a hangjához remek választásnak bizonyult Cserháti Zsuzsa számmal.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A 21 éves mosolygós Varga Vivien Kecelről érkezett a válogatóra, egyik kedvencétől a Margaret Islandtól választva magának számot. Saját szerzeményt adott elő Ricsli Dávid, aki Dunaújvárosból utazott a versenyre, és a mezőny legidősebb 72 éves indulója, Kecskeméti Péter is, akit feleségével az első válogatón már láthattunk a színpadon.

Révész Dóra 23 esztendős foktői versenyző, kipróbálta már magát több karaoke versenyen és az X-faktorban is, elmondása szerint egyelőre mégsem tudja maga mögött hagyni a „színpadi parát”. Ezen a megmérettetésen a House of the Rising Sun című népdal a The Animals együttestől származó feldolgozását énekelte.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Saját dalt is írt már, és a Hungary’s Got Talentben is elindult korábban Jonácsik Máté. A 25 éves kalocsai fiatal nagy átéléssel adta elő a Padlás c. musicalből ismert Fényév távoltág című dalt. Őt Kovács Bettina követte a színpadon, akinek civil foglalkozása logopédus, énekelni eddig még nem tanult, a válogatóra a Vanília égbolt c. filmből is ismert Joan Osborne számot, a One Of Us-t hozta.

Amy Winehause You Know I'm No Good című számának kiváló előadása hozta meg a továbbjutással járó közönségsikert Török Lucának, aki fiatal kora ellenére már saját dalt is írt, zongorázni, gitározni és dobolni is tud. Beszéljen helyettünk produkciója:

Továbbjutásának sora a zsűri kezében van, de kétségtelenül a mezőny egyik legmuzikálisabb fellépője a 18 éves Kiss Eszter, aki mondhatni az anyatejjel szívta magába a zene, különösen az éneklés szeretetét. Zongorázni és gitározni is tud, zenében „mindenevő”. Elmondása szerint imád szerepelni, ehhez szerencsére tehetsége is van bőven:

A 19 éves Dankó Edina Anett énekelni még nem tanult, zenei tapasztalatot zongora tanulmányaival szerzett. A HoneyBeast A Legnagyobb Hős című száma már az előző válogatón is elhangzott, meglátjuk Edinának meghozza-e a remélt továbbjutást.

A tegnap esti sort a valószínűleg többeknek, például a Szelidi-tó Fesztiválról is ismerős Kavalkád Rock Band együttes énekese Rigó Rita zárta egy őrületes Guns N' Roses számmal, a Sweet Child O' Mine-nal.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Az összes dal elhangzása után, amíg a szervezők összesítették a közönségszavazatokat a Hang Vagy dala csendült fel Benedek Viktória az első, és Frankhauzer Lili a második válogató győztese, valamint Csapai Szabolcs előadásában. Majd néhány feszült pillanatot követően eredményt hirdettek: ezen az estén összesen

429 szavazatot adtak le az érdeklődők, legnagyobb arányban Török Lucára.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Így tehát három versenyzőnek már biztos helye van a jövő heti elődöntőben. Rajtuk kívül még 12 főt választ ki a zsűri, hogy mindannyian egy-egy újabb zeneszám előadásával bizonyíthassák énektudásukat. Hogy kik lesznek a három lány mellett, akik a zsűritől esélyt kapnak és felléphetnek a Platán rendezvényközpontban tartandó következő eseményen, arról a zsűri vasárnap dönt, az eredményt hétfőn 9 órától a Korona Rádió reggeli műsorában hirdetik ki.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK