Itt találod az összes cikket a „Country Road” témában!
Július 1-jén délután öt órai kezdettel késő éjszakába nyúlóan, monstre koncerttel ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a kalocsai Country Road együttes.
Az Octopus Egyesület szervezésében megvalósuló I. Adventi Kultúrpiac garantáltan meghozta az ünnepvárás hangulatát, amelyet a forralt bor és tea mellett a Country Road zenekar néhány tagja varázsolt a piac területére.
A korábban megszokott Szelidi-tavi helyszín helyett újra otthon, a foktői kalóztanyán tartja évi rendes motoros találkozóját a Pirates Family MC, ahová már tavaly is visszaüldözte őket a még zsiványabb koronavírus. Ám az előző évinél most jóval nagyobb lélegzetű bulit szerveztek, amelynek első napjáról videós ízelítőket is hoztunk.
Sok visszatérő csapat mellett több nagyon őrült újonc is fölbukkant a verseny mezőnyében. A kétnapos rendezvény kínálata tovább bővült, a sziget bejáratára kis híján már pénteken ki kellett tenni a „megtelt” táblát.
Jövő hét végére tervezték, legalább két hetet csúszik az idei sárkányhajó kupa, amelyet így a járványhelyzet alakulásának függvényében június első hétvégéjén tartanak meg – közölte tegnap a versenyt idén először szervező Gerillakertész Egyesület elnöke, ismertetve a kapcsolódó programokat is.
10+1. Ennyi éves a Country Road. A majdnem kerek évfordulóra nagy koncerttel készültek, két vendégzenekarral és két vendég énekessel, country tánccsoporttal, óriástortával és teltházzal ünnepeltek szombaton az Érsekkertben lévő nagy rendezvénysátorban.
A szülinapos csapat mellett a Zöldkereszt és a New Generation is föllép az érsekkerti rendezvénysátorban.
A gyerekeket játszóház, kézműves sarok, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás várta a reptéri lakótelep játszóterén. A „Történelmi múlt, cselekvő jelen” című pályázat keretében további négy helyen tartanak majd hasonló rendezvényeket. A mostani alkalom hangulatáról van egy videónk is. Szinte minden benne van.
Augusztus: falunap falunap hátán! Ezúttal Szakmár múlt pénteken és szombaton megtartott népünnepélyéről számolunk be.
A csütörtök esti vihar elkerülte Szelidet – Kegyeibe vette Poszeidón a kalózokat. A Pokolgép és a Country Road koncertjéről hoztunk egy kis videós ízelítőt vigaszul mindazoknak, akik lemaradtak.
Hagyományos és új szórakozási lehetőségekkel, koncertekkel, egyedülálló sportbemutatóval, tűzijátékkal vigadhatnak a vendégek a hétvégi szakmári falunapon.
Négy nap (ebből egy üresjárat), a szokásos programok mellett új elemként tűzszínházi előadás, de mellé a már bevált lézeres mutatvány, koncertek és bulizási lehetőségek, települési kitüntetések átadása, hagyományőrzés, no, meg az elmaradhatatlan tűzijáték (amely már volt, amikor elmaradt) – ezt ígéri dióhéjban az idei Szent István Napok programja.
Történelmien alacsony vízállás, kiakadó őrültségmérők, koncertek, vetélkedők, gasztronómiai, kulturális és szórakoztató programok, mellé igazi fesztiválhangulat két napon át – röviden így jellemezhetjük az ötödik Őrült Hajók Versenyét, amelyet pénteken és szombaton tartottak meg a hartai Dunán, több ezer érdeklődővel és néhány újdonsággal.
Koncertek és spirituális élményt nyújtó szertűz nyitotta augusztus 3-án, pénteken a most először az Árnyas Kempingben megtartott Szelidi-tó Gasztrofesztivál idei, ötödik évadjának nyitónapját, amelyen a Country Road és a Palmetta muzsikált.
Új helyszín, új látványosság! A szelidi tópart nyárvégi nagy rendezvényeinek nyitánya, az idén először a kemping területén, jövő hétvégén megrendezésre kerülő Szelidi-tó Gasztrofesztivál teljes programja itt olvasható!
Immár évtizedes múltra visszatekintő hagyomány folytatódott a Kalocsai Uszodában, ahol a mentők, tűzoltók, rendőrök testületei és szervezetei közösen ünneplik a tavasz beköszöntét.
A fönnállásának negyedszázados évfordulóját idén ünneplő TEIT az Érsekkertben játékos vetélkedőkkel, főzőversennyel és koncerttel fűszerezett családi nappal, a főiskola (egykori nagyszeminárium) épületében Vincze Bálint természetfotóiból fotókiállítással és szakmai konferenciával emlékezett meg a jeles évfordulóról.
Ezen a hétvégén is lesz miért az Érsekkertbe látogatni!
A vasárnapi táborbontással ért véget a szelidi nyár utolsó nagy fesztiválja, amelyen idén, a jubileumi alkalomra minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. Kedvezett az időjárás is, és a szervező Pirates Family MC is kitett magáért.
Hajnali horgászversennyel indult a szombat Ordason, majd a 10 órai megnyitó után közös ebéd és folklórműsorok, délután koncert, este utcabál várta az érdeklődőket, másnap a rendezvénysátorban ökumenikus istentisztelet, a focipályán gyerekparadicsom volt, cukoresővel!
Csütörtökön kezdődik a foktői Pyrates Family motoros klub jubileumi találkozója. Az alkalomhoz illően ünnepi kínálat várja az érdeklődőket. Itt a program!
Koncert, palacsinta, kézműves foglalkozások, „csillámtetkó”, nyuszi simogatás és lovaglás is várta május utolsó vasárnapján, azaz Gyermeknapon a kalocsai porontyokat az Érsekkertben.
Ha május utolsó vasárnapja, akkor Gyereknap! – e felkiáltással tette közzé közösségi oldalán a szervező Kalocsa Kulturális Központ a rendezvény plakátját, valamint az eseményhez kapcsolódó felhívását. A programok lebonyolításához ugyanis önkéntesek jelentkezését is várják.
De a koncert előtt sem unatkoztak a fesztiválozók.
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.