2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Későbbre tolódik a X. Sárkányhajó Kupa, itt a teljes program! – A járványhelyzettől függően két hetet csúszik a vajasi regatta

Későbbre tolódik a X. Sárkányhajó Kupa, itt a teljes program! – A járványhelyzettől függően két hetet csúszik a vajasi regatta
Illés György Cinó  |  2021. 05. 13., 12:39

E hó 20-21-22-ére meghirdették az idén először a Gerillakertész Egyesület rendezésében Kalocsai Sárkányhajó Kupa versenynapjait, ám tegnap bizonyossá vált: a tervezett időpontban nem tudják megtartani a rendezvényt. Ezt a szervező Kalocsai Gerillakertész, Szabadidő és Sport Egyesület elnöke, Bolvári Ferdinánd jelentette be a búzapiac tér Vajas-parti részén tartott sajtótájékoztatóján, ahol a későbbre tolódó rendezvény részletes programját is megismerhettük.

Miután tavaly a járvány miatt el is maradt Sárkányhajó Kupa, most is mindvégig bizonytalan volt, hogy tartható-e a rendezvény tervezett időpontja – mondta Bolvári Ferdinánd. A mostani elképzelések szerint két héttel tolódik el a program, így

JÚNIUS 3-ÁN, 4-ÉN ÉS 5-ÉN TARTJÁK MAJD MEG,

amennyiben az akkori járványügyi intézkedések ezt lehetővé teszik. Amennyiben a járványhelyzet akkor sem engedi meg a rendezvény megtartását, úgy újabb időpontot jelölnek majd ki.

Bolvári Ferdinánd reményét fejezte ki, hogy a versenyt még a tanítási időszakban meg tudják tartani, hiszen nagyon számítanak a diákok részvételére, annál is inkább, mert a verseny első két napja hagyományosan is az általános illetve középiskolásoké volt, és így lesz idén is, de félő, hogy amennyiben a nyári szünetre tolódna a verseny, úgy a diákok nem tudnának akkora létszámban részt venni.

Azért döntöttek a kéthetes csúsztatás mellett, mert így a csapatoknak is van idejük átütemezni programjaikat, rendezni a hajó legénységének létszámát.
Azokat a csapatokat, amelyek már leadták nevezéseiket, közvetlenül, személyesen is értesítik a változásról, és reménykednek benne hogy a két héttel későbbi időpont is alkalmas lesz számukra.

Az időpont-módosításnak nincs akadálya, mivel a verseny célját szolgáló két sárkányhajó az egyesület tulajdonát képezi, így állandóan jelen van, míg a korábbi évekhez hasonlóan bérelt hajókkal bonyolították le, és valószínűleg más időpontra mások már lekötötték a hajókat, ami az időpont módosítását nehézkessé, vagy lehetetlenné tenné.

Forrás: Illés György / KALOhírek


Minden ingyen – pályázati forrásból

A kupát korábban a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezte meg, és a szervezésben most is vezető szerepet vállalnak. Az egyesület jobbára az anyagi hátteret biztosítja hozzá, beleértve úgy a hajókat, mint a pénzügyi forrásokat, hiszen a CLLD pályázat keretében elnyert pályázati támogatás épp ennek a versenynek és egy másik rendezvénynek a megtartására fordítható.
Ez a pályázati támogatás teszi lehetővé azt is, hogy

EBBEN AZ ÉVBEN A FELNŐTT VERSENYZŐKTŐL SEM KÉRTEK NEVEZÉSI DÍJAT, MINDEN INGYENES.

A kupa rendezőjeként idén belépett a képbe a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is, akik a szakmai hátteret biztosítják a rendezvénynek, a vízi biztonság garantálása mellett vízi sportokkal kapcsolatos szakmai előadásokat, bemutatókat szerveznek majd, és olimpikonok tartanak élménybeszámolót.

Az egyesület „Sárkányos élet a Vajason” címmel a CLLD pályázat keretén belül több, mint 17 millió forintot nyert, amely fedezte a hajóvásárlásokat, de mintegy fele rendezvényszervezésre fordítható. Ez az összeg is megoszlik az egyesület két rendezvénye, a mostani Sárkányhajó Kupa, illetve a nyár végére, Szent István-nap hétvégéjére tervezett másik rendezvényük között.
A szervezés operatív feladatait azonban nem ők bonyolítják, hanem alvállalkozóknak adták tovább: a szakmai program letéteményese a Magyar Kajak-kenu Szövetség százszázalékos tulajdonában álló Kenu Kft., a kapcsolódó programokat pedig a kalocsai Hang-Around Kft. bonyolítja le, biztosítva a hang- és fénytechnikát, illetve a színpadi technikát.

Programok

Háromnapos vízparti fieszta lesz, teljesen ingyenesen”– foglalta össze a sárkányhajó kupa programját Bolvári Ferdinánd, aki kérdésünkre válaszolva a versenyhez kapcsolódó részletes kulturális programot is ismertette.

  • Az első estére, csütörtökre a Kubikus parkba tervezett szalonnasütéshez a kalocsai Tábortűz Kommandó nevű alkalmi formáció adja majd a zenét, gitárokkal, énekszóval teremteve jó hangulatot.
  • Pénteken a Country Road együttes ad koncertet.
  • Szombaton a Szent István Gimnáziumban stúdiós feladatokat is ellátó Gubányi Botond és barátai tartanak diszkót.


Bolvári Ferdinánd elmondta, hogy a választásban azt a szempontot is szem előtt tartották, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben, amikor a zenészek nem jutnak fellépési lehetőséghez, támogassák a hazai együtteseket.

Távlati tervek

Gerillakertész Egyesület birtokában álló eszközök lehetővé teszik, hogy máskor is, akár évente többször is kupát rendeznek, vagy akár családok baráti közösségek egy előre egyeztetett időpontban igénybe vegyék a hajókat. Ugyan azokra nem vonatkozik a fenntartási kötelezettség, és az annak idején esedékes ingyenességi kikötés, ennek ellenére az egyesület a hajókat ingyen – de adományokat szívesen elfogadva –bocsátja majd a város lakosságának rendelkezésére a tervek szerint.

Forrás: KALOhírek / Archív


A SÁRKÁNYHAJÓ KUPA HAGYOMÁNYÁNAK JÖVŐ ÉVI FOLYTATÁSHOZ JELenleg IS BENT VAN EGY PÁLYÁZATUK, A MOSTANINÁL NAGYOBB ÖSSZEGRE.

De a későbbiekben ezt, vagy más hasonló rendezvényt igen alacsony költségekkel is meg tudják majd tartani, hiszen

AZ ESZKÖZÖK ADOTTAK, ÉS AZ EGYESÜLeT IS FOLYAMATOSAN KÉPEZI MAGÁT HOGY A SZAKEMBEREKET, SZAKMAI HÁTTERET IS BIZTOSÍTANI TUDJÁK.

Így a szakmai háttér, ami a korábbi években jelentős összegeket vitt el, nem kerül majd pénzbe.
Az egyesület már jelenleg is tagja a Magyar Kajak-kenu Szövetségnek, de a Sárkányhajó Szövetséghez is csatlakozni kívánnak, amivel kapcsolatban már egyeztettek a szövetség vezetőségével.
A két hajót sárkányhajó szakosztályként szeretnék működtetni, és

VÁRJÁK AZOK JELENTKEZÉSÉT AKIK KEDVET ÉREZNEK EHHEZ A SPORTHOZ.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK