Holnap, szerdán délután öt órától a Művelődési Ház – egykori nagyszeminárium – udvarán az építészeti örökségünkről folyik majd az eszmecsere, míg a paprikás hagyományaink, valamint a paprikatermesztés és feldolgozás jelene és jövője a Paprikafesztivál keretében „kerül terítékre”.
A sorozat első alkalmát ma, pénteken délután öt órai kezdettel tartják a Kalocsai Fazekas Alkotóházban. A szervezők minden érdeklődő lokálpatriótát szeretettel várnak!
A Dunán levonuló árhullám miatt a gemenci vadállomány védelmében, a közúti balesetek érdekében Bács-Kiskun Vármegyében forgalomkorlátozást vezetnek be.
Még >>>