Paprika, folklór, sport, épített értékeink, az innen elszármazottak hazaszeretetének ereje.., Mit kezdjünk hagyományainkkal? Hogyan erősítsük, folytassuk, hogyan adjuk tovább, és – kissé profánabb megközelítésben – hogyan profitáljunk belőle, akár gazdasági értelemben, akár városunk megtartóerejének, vonzerejének növelésével, az itt élők közösségének, identitásának megerődítésével. E kérdésekről értekeznek a Lokálpatrióta Kerekasztal résztvevői az augusztus derekán indult és szeptemberben záruló sorozat alkalmain. A népművészetről és a sportról már volt szó – részletek alább. Holnap délután, majd a Paprikafesztiválon jön a folytatás, és szeptemberben lesz még egy alkalom.
Magát az EMMI pályázata segítségével, az EMMI Támogatáskezelő által folyósított támogatással megvalósult lokálpatrióta kerekasztalbeszélgetés-sorozatot már korábban is népszerűsítettük olvasóink körében.
Még három alkalom van hátra a sorozatból:
HOLNAP, SZERDÁN ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÜNKRŐL BESZÉLGETNEK A MEGHÍVOTTAK ÉS AZ ÉRDEKLŐDŐK A MŰVELŐDÉSI HÁZ – EGYKORI NAGYSZEMINÁRIUM – UDVARÁN.
A jövő hét végén, a Paprikafesztivál keretében piros aranyunk, vagyis a paprikatermesztés és feldolgozás hagyományai, jelene és jövője adja majd az eszmecsere tárgyát.
Az első beszélgetés, amelyet Kovács László fazekas mester alkotóházában tartottak, magát a lokálpatriotizmust járta körbe, mint közös pontot, közös értéket, amelyre a városért tenni akaró, Kalocsa értékeire büszke polgárok közötti gyümölcsöző együttműködés épülhet.
Másodszor első számú hungarikumunk, a népművészeti kincs és hagyományrendszer, harmadjára a sportélet volt a téma.
Nehéz helyzetben a népművészeti hagyományőrzés
Miután a Viski Károly Múzeum közművelődési termében az alkalmak moderátora, Török Ferenc köszöntötte a megjelenteket, kiemelten a meghívott partnereket, a Viski Károly Múzeum képviseletében Romsics Imre múzeumigazgatót, Illésné Koszta Krisztinát, aki a Liszt Ferenc AMI tánc tanszakát képviselte, Kákonyi Istvánt, aki a Piros Rózsa Néptáncegyüttes részéről volt jelen, Cselik Máriát, népművészet mesterét és Kriptáné Halász Zsuzsát, népi iparművészt akik a hímzés, írás, pingálás hagyományai szempontjából közelítették meg a kérdést, valamint Kovács Istvánné Sztakó Évát, aki a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület elnökeként volt jelen, Kovács László – akinek az augusztus 20-ához kapcsolódó Mesterségek Ünnepén Kresz Mária-díjat adtak át – első hozzászólóként mondandója felütéséül Sebő Ferencet idézte:
A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
Romsics Imre, valamint hozzá csatlakozva Illésné Koszta Krisztina inkább a tiszta forrásra, a hagyományok eredeti, hamisítatlan és csorbítatlan formában való megőrzésének fontosságára tették a hangsúlyt, úgy a néptánc, mint a tárgyi kultúra, a kalocsai mintával díszített tárgyak, köztük hímzések, viseletek, textíliák esetében – egyébként utóbbiakból a múzeum talán az ország legnagyobb, eredeti darabokból álló gyűjteményével büszkélkedhet.
Megjegezzük, hogy meglátásunk szerint e két szempont, a hagyományok mai korra való alkalmazása, a kiforrott technikáknak a mai igények kielégítésére, kellő ízléssel és hagyománytisztelettel való felhasználása és az eredeti, autentikus formák és stílusjegyek hű továbbadása – egyáltalán nem összeegyeztethetetlen, sőt, éppenséggel feltételezi, erősíti egymást.
Cselik Mária és Kriptáné Halász Zsuzsa más nézőpontból közelítve szólt a formák őrzésének fontosságáról, fölhívva a figyelmet, hogy rengeteg hamisítvány és giccs kering közkézen – különösen most, amikor a közösségi média gyorsan szárnyára kap bármit –, rontva az igazi kalocsai népművészet hitelét.
Abban ugyanakkor egyetértettek a felek, hogy
A NÉPMŰVÉSZET ÉS A NÉPMŰVÉSZETI HAGYOMÁNYŐRZÉS NEHÉZ HELYZETBEN VAN.
Romsics Imre hívta föl a figyelmet, hogy egyetlen évtized alatt a kalocsai tánctanulók száma mintegy harmadára csökkent, s ha ez a tendencia folytatódik, újabb tíz év múltán alig tud majd Kalocsa kiállítani néhány táncos párt.
Illésné Koszta Krisztina hozzátette, hogy különösen városunk nagy folklórhagyományát tekintve kissé mellőzött helyzetben érzik magukat, hiszen hosszú évek óta – az Ifjúsági Ház felújításának kezdete óta – nincs egy saját helyük, székházuk, ahol próbálhatnának, szükségmegoldásokkal kénytelenek beérni. Ezen az Erkel Ferenc utca elején létesült új óvoda 75 fő befogadására alkalmas hiányzó szárnyának megépülése segíthet majd, amikor az Ifjúsági Házban ideiglenesen kialakított – hivatalosan épp ma átadott – óvoda növendékeinek átköltözése, majd újabb kismértékű átalakítás után – visszakaphatják megszokott helyüket, remélhetőleg néhány év múlva.
Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a vágtató üzemanyag- és energiaárak gazdasági szempontból is nagyon megnehezítik az ilyen jellegű közösségi munkát, valamint a folklórmozgalomban való részvételhez szükséges utazást.
Ehhez csatlakozott Romsics Imre is, akinek a múzeum energiaszámlái miatt is fő a feje, miközben az ott kezelt gyűjtemény az épületet már gyakorlatilag kinőtte, de bővítés a láthatáron sincs, valamint Kovács László is, akinek tapasztalatai szerint a fazekas szakma is válságban van az energiaár-robbanás miatt, mivel a mesterek nem tudják bekapcsolni a kemencéiket, mert a költségük kigazdálkodhatatlan. Neki szerencséje, hogy hagyománytiszteletből és a bemutatás szándékával több fatüzelésű kemencét is épített az udvarában, amelyekkel még tud égetni.
Visszavetette a népművészet iránti, a felgyorsult életmód és információs zuhatag korában egyébként is folyamatosan mérséklődő igényt és érdeklődést a koronavírus-járvány is, hiszen a bezártság a próbákat is megnehezítette, és a fogyasztóréteg fontos szegmensét jelentő turisták is évekre eltűntek. Ha egy szélesebb kulturális és szórakoztató, vendéglátó-ipari kínálattal, színvonalas szálláshelyekkel, új attrakciókkal sikerül visszacsábítanunk őket, akkor egy jóval nagyobb tortából a népművészet is kiveheti a maga szeletét.
Ehhez azonban az utánpótlásról is gondoskodnunk kell, amihez célszerű volna a kalocsai és környékbeli általános iskolákban a testnevelésbe épített néptánc oktatási programot indítani – összegezhetjük a kerekasztal beszélgetés, valamit az azt követő, falatszendvicsekkel és borral való vendéglátás melletti kötetlen eszmecsere tapasztalatait, a teljesség igénye nélkül.
Építi a közösséget, erősíti a helyi kötődéseket a sport
A harmadik beszélgetésen a Molnár Ferenc Sporttelepen kalocsai sportegyesületek képviselői, a kalocsai sportéletet szívügyüknek tekintő személyek vettek részt, így Hartman János, a Kalocsai Kézilabda Club elnöke, Kőszegi Ferenc a KSE korábbi elnöke évtizedeken át, Faragó László, a Méhecskék SE elnöke, Martin Gábor – aki Kalocsa sportéletében végzett munkájáért épp idén augusztus 20-án részesült Kalocsa Város Sportjáért Vatai László-díjban –, valamint az elhúzódó testületi ülésről némi késéssel érkezett dr. Filvig Géza polgármester, aki ezúttal a Kalocsa Úszó Egyesület elnökeként volt jelen.
A Török Ferenc moderátori szerepvállalása mellett zajlott, jó hangulatú eszmecsere során a felek egyetértettek abban, hogy a sport és a lokálpatriotizmus szervesen összefüggnek,
A SPORT KÖZÖSSÉGTEREMTŐ, IDENTITÁSKÉPZŐ ERŐ,
ami által fontos szerepet tölt be a város közösségének életében.
SPORTOLÓINK, VERSENYZŐINK PÉLDAKÉPEK IFJÚSÁGUNK ELŐTT, A VÁROS LAKÓI BÜSZKÉK LEHETNEK A TELJESÍTMÉNYEIKRE, EREDMÉNYEIKRE,
hiszen országszerte, sőt, esetenként határainkon túl is elviszik jó hírünket.
Szó esett a sportfinanszírozás kényesebb kérdéseiről is, benne a szponzorok felkutatásának, a gazdasági szereplőkkel való kapcsolattartásnak a lehetőségeivel
A fiatalok nevelésében is nélkülözhetetlen a sport: főképp a csapatjátékok űzése során megtanulják az egymásra utaltságot, az egymásért való küzdést, felelősségvállalást. Az egyéni ambícióik mellett a versenyzők mindig a városért, annak jó híréért is harcolnak, az ide érkező „légiósok” pedig növelik a csapataink vonzerejét a fiatalok számára, idővel pedig maguk is kalocsaiakká válhatnak.
Szintén egyetértés mutatkozott abban, hogy a sportutánpótlás biztosítása érdekében a sportegyesületi munka során élményt kell nyújtani a gyermekeknek, mert csak azzal lehet hosszú távra is megragadni a figyelmüket, fokozva sportáguk iránti elhívatottságukat.
Filvig Géza érkezése jó apropót teremtett, hogy szó essen az uszodáról is, amely önmagában is a lokálpatriotizmus szép példája, hiszen részben közösségi finanszírozásban, az itt tevékenykedő vállalatok adakozásából épülhetett föl.
A kerekasztal beszélgetés ezúttal is kötetlen társalgássá lényegült át, amelynek során a résztvevők a szendvicsek és borok mellett még hosszú időn át folytatták az eszmecserét a városi sportélet kihívásairól, nehézségeiről és szépségéről, eredményeiről, jelezve ezzel is, hogy van létjogosultsága a rendezvénysorozatnak.