Az előző évek kétségeket engedő „pártfogói tevékenysége” után idén hatékony volt Szent Orbán közbenjárása, megkímélték a tavaszi fagyok a hajósi szőlőket, így jogosan járt a szentnek a borverseny legjobb nedűiből – kategóriánként – egy-egy kóstoló. Erre idén is a hegyközségi borversenynek a megnyitó ünnepség indító aktusaként megtartott eredményhirdetését követően kerítettek sort. A megnyitón a továbbiakban a társlovagrendek tanúsága előtt két novíciust avatott a Hajósi Szent Orbán borlovagrend Schön Gábor és Kner István személyében. A szakmai rendezvények már pénteken elkezdődtek, amikor a szőlész-borász szakma aktuális kérdéseiről tartottak konferenciát, elsősorban a helyi termelők részére.
Szombaton délután két órakor a hajósi fúvósok térzenéjére vonultak be a Hirrlingen-térre a Hajósi Szent Orbán borlovagrend és a társlovagrendek díszes kompániái, hogy megtiszteljék a hajósi bor ünnepét , azon belül is a hegyközségi borverseny legjobb nedűinek készítőit, különösen azokat, akik idén váltak a hajósi bor lovagjaivá.
A Szent Orbán szobra körül az ünnepélyes megnyitóra egybegyűlteket Hajós város polgármestere, Estókné Szalczer Erzsébet köszöntötte, név szerint is üdvözölve többek közt Kalocsa polgármesterét, dr. Bálint Józsefet. A polgármester röviden utalt a hajósi Orbán napok régmúlt kezdeteire, és a hosszú útra, amelyet a fesztivál mostanáig megtett.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Helytállt Hajós a Duna borrégió versenyén is
A továbbiakban az évről évre az ünnephez kapcsolódó hegyközségi borverseny eredményhirdetésére került sor. Idén
63 TERMELŐ ÖSSZESEN 197 MINTÁVAL NEVEZETT A VERSENYRE, AMELYNEK SZAKMAI ZSŰRIJE 35 MINTÁT TALÁLT MÉLTÓNAK AZ ARANY MINŐSÍTÉSRE.
A benevezett tételek többsége vörösbor volt, jelezve, hogy Hajós a vörösbor hazája.
Ebben az évben 12 vörös 2 schiller, 2 „fán termett kadar” – azaz meggybor – 12 fehér, 1 kései szüretelésű, édes fehér, valamint 6 rozé kapott arany minősítést. Ez utóbbiak közül az egyik, mégpedig
A SZEMEREI PINCÉBEN CABERNET SZŐLŐBŐL KÉSZÜLT ROZÉ BOR NAGYARANY MINŐSÍTÉST SZERZETT.
Jó borokból kapott a szent
Az Orbán-szobor meglocsolásának hagyománya régi időkre nyúlik vissza. A tavaszi fagyok elmúltával így fejezték ki a szőlőművesek az ültetvények, szőlészek és borászok védőszentjének, hogy kiterjesztette védő karját az adott terület szőlőültetvényei fölé. A dologhoz tartozik, hogy amikor – a buzgó imák ellenére is – károkat okozott a fagy, akkor az ültetvény négy sarkából szedett vesszőkkel náspángolták el a szent szobrát, hogy máskor jobban igyekezzen.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Idén a téli fagy is okozott nyugtalan éjszakákat, a télutói melegekre érkező tavaszi hó és nagy hidegek tovább fokozták az izgalmakat. Bár a szobor megvesszőzésétől a hajósiak általában eltekintenek, bánatukban is inkább itatják a szentet. Ilyen évben, amikor – az előző évektől eltérően – valóban volt miért hálát adni Szent Orbánnak, különösen fontos, hogy csakis a hajósi szőlőhegy legfinomabb nedűiből adjanak neki, hogy legyen kedve jövőre is az ültetvények megóvásához.
Minden évben két kategóriában választják ki a legjobb borokat, de magasra teszik a mércét: már nem is először fordult elő, hogy a termelői kategóriában nem tudtak méltó bort választani a rozék közül, ebben a kategóriában ugyanis „csak” ezüst minősítésű borokat találtak az ítészek.
ELLENBEN BERECZ JÓZSEF GENEROSÁJA A FEHÉR TERMELŐI BOROK KÖZT NEMCSAK LOCSOLÓBORNAK VOLT MÉLTÓ, DE A DUNA BORRÉGIÓ BORVERSENYÉN IS ARANY MINŐSÍTÉST ÉRT EL.
UGYANEBBEN A MEGTISZTELTETÉSBEN RÉSZESÜLT A TERMELŐI VÖRÖS KATEGÓRIÁBAN DOBLER JÁNOS 2016-OS ÉVJÁRATÚ PORTUGIESERE.
Az adóraktári kategória fehérborai közül a Sziegl pincészet 2016-os Irsai Olivér borával locsolták meg a szobrot.
Forrás: Illés György / KALOhírek
A SZIEGL 2016-OS IRSAI OLIVÉR HAJÓSI TERMELŐKÉNT LEGMAGASABB PONTSZÁMOT ELÉRT FEHÉRBORKÉNT EGYÚTTAL A HAJÓSI BAROKK KASTÉLY BORA KITÜNTETŐ CÍMET IS ELNYERTE.
Az adóraktárosok locsoló rozé bora az Umenhoffer pincészet 2016-os cebernet sauvignon – kékfrankos rozéja lett, míg a vörösök közül a Beck pincészet 2016-os kékfrankosa bizonyult legméltóbbnak a szent megvendégelésére.
EZZEL A TAVALYI KÉKFRANKOSSAL – MINT A LEGMAGASABB PONTSZÁMOT ELÉRT HAJÓSI VÖRÖSBORRAL – A BECK PINCÉSZET EGY ÉVRE JOGOSULTSÁGOT SZERZETT A SZENT ORBÁNT ÁBRÁZOLÓ VÁNDORTRÓFEA BIRTOKLÁSÁRA IS, A NEDŰ PEDIG A HAJÓS VÁROS BORA CÍMET VISELHETI, AMÍG EL NEM FOGY.
A Duna borrégió előző napi versenyén egyébként ez a bor is aranyérmet ért el, tehát az itteni zsűri munkáját visszaigazolta a párhuzamosan folyó verseny eredménye is – jól dolgozott tehát a zsűri.
Az idei versenyen legszebb borokkal nevező borászokat a hegyközség külön jutalmazásban is részesítette.
A KISEBB AJÁNDÉKOKAT – A CSOMAGOLÁS ALAPJÁN ÍTÉLVE, A VÁLTOZATOSSÁG KEDVÉÉRT, JELLEMZŐEN BORT – FERENC JÓZSEF HEGYKÖZSÉGI ELNÖK ÉS IVÁN RÉKA BORKIRÁLYNŐ ADTA ÁT.
Az utóbbi tisztségre minden évben a helyi általános iskola tanulói közül választják ki az arra érdemes hajósi leányt, mégpedig tanulmányi eredmény, magatartás és a közösségért végzett munka figyelembevételével.
Bár elég rosszul indult a tavaszunk, de bízunk benne, hogy a vegetáció jól fog sikerülni és kimagasló minőségű borok készülnek ebben az évben is Hajóson– mondta a hegybíró, arra utalva, hogy a kemény tél után következett összevissza tavaszi időjárás miatt vontatott és egyenetlen volt a fakadás, fajtánként és dűlőnként különbözőképpen indult az évnek a szőlő – amint azt helyi termelőkkel beszélgetve megtudtuk. Ugyanakkor
A MÁJUS ELEJI JÉGESŐK KÖRBEVERTÉK UGYAN HAJÓST, DE AZ OTTANI SZŐLŐKBEN NEM OKOZTAK SZÁMOT TEVŐ KÁRT, ÍGY JOGOSAN JÁRT A SZENTNEK A LEGJOBB BOROKKAL TÖRTÉNŐ LOCSOLÁS!
Kner István és Schön Gábor lovagsága
A továbbiakban a nagyszínpadon folytatódott a program, ahol a baráti borlovagrendek küldöttségei mind fölsorakoztak, hogy az ő tanúságuk előtt tegyenek bizonyságot rátermettségükről a Szent Orbán Borlovagrend újoncai, amely megtiszteltetésre a megfelelő jelöltet ebben az évben Kner István és Schön Gábor személyében találták meg a rend beavatott lovagjai.
Forrás: Illés György / KALOhírek
A két novíciusnak először saját magának kellett beszámolnia a hajósi bor hírének öregbítése terén szerzett érdemeiről.
Schön Gábor
1983-ban született Hajóson, itt is nevelkedett, a helyi értékrendszer szerint.
1993-ban készítette első borát saját elgondolása szerint, édesapja útmutatását is figyelembe véve. A korábban megszokottnál azonban jobban igyekszik figyelembe venni a piaci igényeket is, ezért a pincében reduktív és oxidatív eljárással is készülnek borok, mindkét technológia adott. 2014-ben Estókné Szalczer Erzsébet polgármester asszony támogatásával egy egyesületet is alapítottak a helyi borászat föllendítésére, amellyel csatlakoztak a magyarországi pincefalvak vidékfejlesztési szövetségéhez is. Az egyesület fő célja a bor helyben történő ének elősegítése.
Kner István
1989-ben született, Hajóson. „Szőlőben nőtt föl, mint minden Hajósi” – fogalmazott a jelölt. Ami valaha kötelesség volt, ma már szenvedély: szeret kint lenni a szőlőben, akár csak kikapcsolódásként is. A borászattal 2013-ban kezdett komolyabban foglalkozni – azóta őstermelőként végzi e tevékenységét, és azóta folytatta a pince fejlesztését is. A nagyszülők pincéjének szomszédságában vettek egy pincét, ahol kóstoltató helyiséget alakítottak ki. 2013-as zweigelt rozé bora locsoló bor lett, 2015-ös Hajósi Jámbor fantázianevű zweigelt vörösbora pedig 2016-ban a Hajósi Barokk Kastély Bora címet nyerte el.A bemutatkozásokat követően Oszvald András ceremóniamester vezetésével a jelöltek előbb próbát tettek, amelynek során a hegyközség zászlósborának újborát és óborát kellett magabiztosan megkülönböztetniük.
Alapos, szakszerű kóstolás és némi hezitálás után ez a feladat mindkét jelöltnek sikerült, így már csak az eskütétel maradt hátra, amelyet követően a két újoncot beöltöztették a rend egyenruhájába, és fölékítették a hajósi borlovagok jelvényeivel.
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.