A még egyedül százszázalékos Dunaújvárosi AC a még veretlen, egyszer már döntetlenező Kalocsát fogadja október 24-én, vasárnap délután Újvárosban, ahol az NBII-es férfi kézilabda-bajnokság Dél-nyugat csoportjának egyik őszi rangadóját játsszák.
A hazaiak eddig háromból három meccset nyertek – Kiskőrös 37–20, Siklóson 28–35, Rinyamenti KC 30–28–, de játékoskeretük összetétele alapján is ők a csoport riválisai.
A Kalocsa előbb a Fradi II. ellen játszott 28–28-as döntetlent a fővárosban, majd a Hőgyész otthonában már hét góllal nyert a Kolics armada.
A két gárda ennek fényében már rangadózik október 24-én, vasárnap a dunaújvárosi Városi Sportcsarnokban, ahol ugyan a hazaiak a találkozó favoritjai, de ismerve a Kolics bandérium hozzáállását, bizonyára nem mennek majd feltartott kézzel az ütközetbe. Sajnos, Barabás Tamás, első számú kapusunk karsérülést szenvedett a csapat Százhalombatta elleni Magyar Kupa mérkőzésen, így a szakvezető nem számíthat majd a játékra. Az is kétséges, hogy új szerzeményünket, Csuba Koppányt kettős igazolása miatt hazaengedik-e Pécsről, valamint Szomor Olivér vádlisérülése mennyit javul a mérkőzés napjáig. Az ő távollétükben csökken majd csapatunk ütőképessége, ami nagyban gyengíti a mieink játékerejét. Így, a papírforma már bőven a hazaiak mellett szól, de a Kalocsai KC együttesére pont az a jellemző, hogy megalkuvás nélkül hajtanak a sikerért, legyen bárki is az ellenfél a mezőnyből.