A vég kezdete, vagy a kezdet vége? Az Egyesült Királyság legendás miniszterelnökének Churchillnek a mára már klasszikus mondása jut eszünkbe NB II-es férfi kézilabdázóinkkal kapcsolatosan, akik három évtizedes NB II-es tagságuk alatt a mindenkori bajnokságaik élcsoportjában végeztek, de 2024-re kiestek a magasabb osztályból.
Pedig a klub példaértékű volt Kalocsa város versenysportjában – az egyesület menedzselése, szakmai munkája, utánpótlás nevelése, versenyeztetése, baráti körének működtetése – egyszerűen követendő példa volt a többi kalocsai egyesület számára, amelyet mindenképpen felülírt Kolics edző szakmai munkája, amellyek kitűntek mindenkori bajnokságaik élmezőnyéből, ám 2024-re (igaz, már Kolics nélkül – A szerk.) kiestek az NB II-ből, a vezetőség továbbra is profi menedzselése mellett.
Nos, sajnos 2024. július végére mindez már az elmúlása, az enyészeté, hiszen a szövetség illetékesei szerint is lezárult egy fejezet a KKC férfi kézilabdázóinak életében. A csapat ugyanis csoportválás után kiesett az NB II-ből, ráadásul az a gárda, amelyik a mindenkori bajnokságainak az élcsoportjában végzett.
E sorok lejegyzője még emlékszik arra, hogy még valahol a kezdetekkor „megcibáltuk” az NB I-es Tatabánya bajszát is egy Magyar Kupa meccsünkön, amikor Veres-Kovács Pali kínai figurára adta fel a labdát a fiatal Juhász Petinek, aki azt könyörtelenül bevarrta a találkozó első percében.
De jártunk az NB I/B-ben is , azaz a magyar kézilabdázás második vonalában, sőt nálunk volt igazolt játékos a magyar válogatott későbbi nagyszerű kapusa, Mikler Roland is, de bennünket „istápolt” az ország egyik legjobb edzője, a legendás Kolics János is, aki akkoriban az ország egyik legjobb férficsapatát a Dunaferr gárdáját edzette.
Sajnos Kolics távozásával mintha valami megroppant volna a KKC gépezetében. Amikor elhagyta a csapatot, egyszerűen nem működött tovább az addig kiváló szakosztálymodell. A csoportváltásunk után a csapat szép lassan elindult azon a bizonyos lejtőn. Igaz, közben Szvétek Balázs lett Kolics elsőszámú edző-jelöltje. Róla köztudott, hogy a kalocsai utánpótlás generáció egyik legígéretesebb játékosa volt, de sérülései miatt abba kellett hagynia az aktív játékot, ami igencsak perdöntő volt csapatunk életében. Szvéteket ismerve a legalkalmasabb jelölt volt – Kolics szerint is. Közben már kiszálltak csapatunk „mókuskerekéből” olyan eredményes játékosaink, mint Beszedics Roland, vagy mégkorábban Szabó Balázs és Juhász Péter, de rögtön tegyük hozzá, nélkülük is futott a csapat szekere. Azért maradt még egy Schmidt Raulunk, Rumi Ádámunk, Vidók Patrikunk, Bock Milánunk, Schaffer Ricsink, ám ez mindig csak még öt fő, amely a minőségi munkavégzéshez édeskevés. De sajnos nem vagyunk többen. A hiba talán akkor duzzadt lavinává, amikor Buzogány edző tehetséges U20-as gárdájából a legjobbakat nem tudtuk megtartani, illetve a felnőttek közé beépíteni. Pedig már a létszám miatt is szükség lett volna egy Urbán Tomira (Amikor játszott, szinte remekelt – A szerk.), Lelesz Brúnóra, Kovács Ákosra, Horváth Roleszra, de Taskovics Bálint is odafért volna a keretbe. Sőt, még a kapus „Bedó” is megérett volna a kipróbálásra. Talán akkor nem lettek volna büntetőpontok, levonások és talán kiesés sem…
Igaz, csak az tudja igazán, aki játszotta is ezt a játékot, hogy mennyire más a felnőtt mezőny, mint az utánpótlás, ám ha „darabra” is meglettek volna a mieink, akkor nem lett volna kiesés sem.
Csak bízunk benne, hogy a KKC nagy családja mihamarabb megtalálja majd a kiutat nehéz helyzetéből, és elindul majd az őt megillető helye irányába! Hiszen a tervek szerint épül az új sportcsarnok, a kézilabda pedig úgy kell a városnak, mint éhezőnek egy falat kenyér! Az előző évtizedek lelátói hangulatát csak az tudja igazán megérteni és átélni, akik maguk is részesei voltak a közös sikernek, amelyet csapatunk és közönsége együtt élt meg az előző évtizedek során.